Dalköltők vetélkedője a művházban

Dalköltők vetélkedője a művházban
Debrecen – Tizenketten mutatták meg hogyan hangzik bennük az ismert vers.

Közismert magyar költők verseinek megzenésítésére hirdetett pályázatot az év elején a Debreceni Művelődési Központ. A jelentkezési határidő végéig 14 előadó érkezett, melyből – két visszalépő miatt – 12-en mutathatták meg magukat a döntőben április 10-én, a Költészet Napja előestéjén az intézmény Pódiumtermében.

A produkciókat értő zsűri értékelte. Lukács Lászlót, a Tankcsapda frontemberét elszólították kötelességei, de szavazatát előzetesen elküldte. Az ítész szerepét vállalta Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója, Dánielfy Zsolt színművész, Szénási Miklós, a Dehir.hu főszerkesztője, író, popzenész és Pércsi Sándor, az Ölveti Blues Band basszusgitárosa. Változatos előadások fül és szemtanúja lehetett az eseményen résztvevő. Zenekarok, triók, duók és egyéni fellépőket foglalták dalba a költeményeket.

A Kedv, remények, trillák című vetélkedőre annyi igényes alkotással neveztek, hogy a zsűri az utolsó pillanatban új kategóriákat is létrehozott. Különdíjat nyert el a Sensus Zenekar, a Csicseri és Borsó formáció, valamint Jákób Anna színvonalas teljesítményéért. A legjobb zeneszerzőnek járó díjat Szatmári Antal vehette át, a legjobb hangszerelő Suba Sándor és társulata lett, a legjobb előadó és legjobb énekhang díját Éles Gina vehette át.

Az előadásokat követően a közönség is szavazhatott, melynek eredményeként a Borics Péter duó vehette át a Közönségdíjat.

HBN








hirdetés