Czvitkovics szerint jobb adni, mint kapni

Czvitkovics szerint jobb adni, mint kapni

A Zilahi-díjas Czvitkovics Péter jobban szeret gólpasszt adni, mint a hálóba találni.
Kitűnő idényt tudhat maga mögött a DVSC-TEVA középpályása, Czvitkovics Péter, nem véletlen, hogy a szezon legjobb debreceni játékosának járó Zilahi-vándordíjat is a huszonhét éves futballista érdemelte ki a 2009-2010-es kiírásban. A piros-fehérek játékának fazonszabászát a csütörtök délelőtti erdei futás előtt állította meg a Napló.

Egy évig van szerződése

– Valóban remek szezonon vagyok túl, bár szerintem az előző kettő sem sikerült rosszul – mosolyodott el hamiskásan a Cicó becenévre hallgató labdarúgó. – A bajnokságot, a Magyar Kupát és a Ligakupát is elhódítottuk, ősszel pedig bejutottunk a Bajnokok Ligájába, ami óriási dolog volt a csapat részéről. Azért nekem is sikerülhetett volna jobban egy-két meccs, különösen a szezon végén, de a végeredmény a lényeg, ezért nem lehetek elégedetlen.

Czvitkovics az elmúlt bajnokságban tíz gólig jutott, gyakran besegített tehát a támadóknak a gólgyártásba, emellett az előkészítésben is jeleskedett. – Nem tudom, minek volt köszönhető, hogy jól ment a góllövés, bár én jobban szeretek gólpasszt adni, mint gólt lőni, ilyen típusú játékos vagyok. Azért ezen a téren is van hiányérzetem, mert volt néhány olyan ziccerem, ami kimaradt, holott illett volna berúgnom. Remélem, a következő évben ez is jobban fog majd menni.

Ugyan a középpályás kitűnően teljesített hétről hétre, Erwin Koeman szövetségi kapitány mégsem számított rá. – Voltam már egyszer válogatott, de az nem a mostani érában volt… Igazság szerint nem tudni, hogy mi lesz a válogatottnál a közeljövőben, a jelenlegi kapitány valamiért nem számol velem, de ez az ő döntése, én pedig tiszteletben tartom ezt. Nyilván könyörögni nem fogok a címeres mezért, helyette megpróbálok még jobb teljesítményt nyújtani és akkor talán megkaphatom a behívót én is – reménykedett Czvitkovics, aki a külföldi szereplésről sem mondott még le. – Csak olyan ajánlatra mondanék igent, amely nekem is és a klubomnak is előnyös. Egyelőre ilyen megkeresésre eddig nem került sor, nem kapkodok, egy évig még a Lokihoz köt a szerződésem. A hosszabbításról még nem tárgyaltunk a vezetőkkel, meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő!

Újabb próbajátékosok

Mint arról korábban már beszámoltunk, a DVSC keretével kezdte meg a felkészülést négy próbajátékos: a szerb Vukadinovics és Djokovics, a horvát Simac és a szlovák csatár, Husanik. Utóbbitól már elköszönt a Loki stábja, ám a hét közepén három újabb tesztfutballista érkezett Debrecenbe. Az argetin középpályás, Bastida harminc éves és Svájcban, valamint Cipruson fordult meg eddig. A montenegrói Szabanovics támadó, a dán és a svájci élvonalban szerepelt korábban. Ugyancsak az Oláh Gábor utcán készül a kameruni Kenmogne, aki Adamo Coulibaly csapattársa volt a belga Royal Antwerpnél.

HBN-TN








hirdetés