Czibere Károly: 130 millió forint szociális földprogramra

Akt.:
Czibere Károly: 130 millió forint szociális földprogramra
© Fotó: Derencsényi István
Hajdúszovát – Ebben az évben 130 millió forintra pályázhatnak rászoruló családok a szociális földprogram keretében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Hajdúszováton, a programba több éve bekapcsolódott roma család portáján tartott sajtótájékoztatóján.

Czibere Károly elmondta, hogy ebből 80 millió forintra azok a családok számíthatnak, amelyek most kapcsolódnak be a programba.

Ötvenmillió forintot pedig azoknak biztosítanak, akik már több éve részt vesznek a szociális földprogramban, és szeretnének a továbblépéshez, például raktározáshoz, feldolgozáshoz, értékesítéshez támogatást kapni – ismertette.

Czibere Károly emlékeztetett rá: a kormány 2011-ben fogadta el a társadalmi felzárkózási stratégiát azzal a céllal, hogy az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy terén különféle eszközökkel segítsen a hátrányos helyzetű embereken. Az államtitkár a stratégia egyik legfontosabb elemének nevezte a foglalkoztatás, illetve a foglalkoztathatóság növelését, ami “esélyt, lehetőséget jelent egy jobb élet megteremtéséhez”.

Az öt éve tartó program egyik legfontosabb eleme a szociális földprogram, amely nem segélyt, hanem hosszútávú befektetést, hosszútávon fenntartható beruházást jelent a társadalom jövőjébe – magyarázta Czibere Károly.

Hozzátette: 2011 óta 1,3 milliárd forintot osztottak ki a program keretében, eddig 22 ezer családot értek el, az idén pedig további 8 ezer kapcsolódhat be a hátrányos helyzetű családoknak indított földprogramba.

Czibere Károly szerint a program ott rendkívül sikeres, ahol a kormányzati szándékhoz helyi közösségi akarat is párosul, mint Hajdúszováton. Ez a program ugyanis egyszerre járul hozzá a családok szociális helyzetének a javításához, a községfejlesztéshez, a térség hátrányainak mérsékléséhez, de növeli a későbbi foglalkoztatás esélyét is, kitörési lehetőséget biztosít a hátrányos helyzetből és csökkenti a migrációs kényszert – sorolta a szociális államtitkár hozzátéve: a kormány elkötelezett a program folytatásában.

Nagy István, a hajdúszováti roma kisebbségi önkormányzat elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a szociális földprogram állattenyésztési projektje keretében a településen harminc roma család kapott húsz-húsz tyúkot és két zsák takarmányt, de olyan sikeresen gazdálkodtak, hogy többen más állatokat is vásároltak.

Hajdúszováton 1000-1100 roma él, így többen is szeretnének a programba bekapcsolódni – fűzte hozzá.

Váradi Jenő (független) polgármester megjegyezte: a 3150 lakosú településen 450-en vannak munka nélkül, a programot a jövőben bővíteni szeretnék minél több szegény család bevonásával.

Bodó Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője helyi értéknek nevezte a földművelést és az állattenyésztést Hajdúszováton. E hagyományok folytatásához ad esélyt a szociális földprogram, amelynek eddigi eredményei már jól láthatóak a falu rendezett baromfiudvaraiban – tette hozzá.

– MTI –








hirdetés