Nagyvilág

2013.03.11. 16:38

Több mint 9500 utórengés követte a 2011-es földmozgást Japánban

Tokió, 2013. március 11., hétfő (MTI) - Összesen 9577 utórengést észleltek a 2011. március 11-i, a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés után Japánban az elmúlt két év során a tokiói meterológiai intézet adatai alapján.

Tokió, 2013. március 11., hétfő (MTI) - Összesen 9577 utórengést észleltek a 2011. március 11-i, a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés után Japánban az elmúlt két év során a tokiói meterológiai intézet adatai alapján.

A Kyodo hírügynökség által hétfőn ismertetett statisztikák szerint az utórengések két évvel a katasztrófát követően is folyamatosak, bár számuk és erejük számottevően csökkent.

Közvetlenül a földmozgást követően, 2011 márciusában közel háromezer utórengést regisztráltak a szigetországban, 2012 decemberéig pedig minden hónapban legalább százat észleltek. Idén januárban és februárban viszont már csak 93, illetve 92 rengést mértek.

A legutóbbi súlyos, a Richter-skála szerinti 7,3-as utórengés tavaly decemberben rázta meg a szigetország keleti partvidékét. Ennél csak két erősebb utórengés volt korábban, míg ehhez hasonló súlyosságúból összesen 66 következett be.

Honkura Josimori, a japán kormány földrengéskutató bizottságának elnöke szerint még jó néhány évbe fog beletelni, mire a földrengések intenzitása visszatér a katasztrófa előtti szintre Japánban.

A japán meteorológiai intézet azt is valószínűnek tartja, hogy a 2011-es földrengés helyszínén a következő egy-két évben egy 8-as erősségű utórengés következhet be.

A közelmúltban a kormány és japán egyetemek is arról számoltak be, hogy számottevően megnőtt egy jelentős földmozgás esélye a szigetország partjai mentén a 2011-es katasztrófa által kiváltott geológiai aktivitás miatt.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!