JEGYZET

2019.11.23. 06:30

Aranykor

Ch. Gáll András

Valahányszor magyar vízilabdázóval készítek interjút – legyen bár az illető aktív világklasszis vagy régmúlt olimpiák valamelyik, sajnos már egyre csökkenő létszámban fellelhető bajnoka –, mindig szíven üt a beszélgetőtárs különlegessége. Van bennük egy közös vonás, amit más, kevésbé sikeres sportágak képviselőinél csak elvétve tapasztalok.

Sohasem ócsárolják egymást, ellenkezőleg: tiszta szívből dicsérik a másikat, függetlenül attól, hogy rivális klub képviselőjéről vagy klubtársról van szó.

Hogy ennek mi lehet az oka, arra vonatkozóan vannak sejtéseim. Az egyik nyilvánvalóan az intelligencia.

Bunkó magyar pólóssal még nem hozott össze a sors,

függetlenül attól, hogy doktor az illető – szerencsére akad belőlük bőven a honi medencékben és a parton –, vagy csak szimpla szakmunkás. Az uszoda valahogy nem tűri meg a falai között a sutyerákokat. Jómagam mindenképpen a magas IQ-ra vezetem vissza azt a tényt, hogy a magyar pólós felfogta: ha lekicsinylően nyilatkozna valamelyik ellenfeléről, azzal szükségképpen a közös bizniszt rontaná, hiszen degradálná magát a sportágat is, amelyből vétettek, és amelyből valamennyien élnek.

De van egy másik magyarázat is, ami legalább annyira legitim: a magyar pólós jó ember, és őszintén örül a szaktárs sikerének, ha pedig kudarc jutott osztályrészül – elvétve ilyesmi is előfordul –, akkor azt szívből sajnálja.

Itt van példának okáért a Fradi bolognai 13–13-as döntetlenje a sportág – eddigi – uralkodójával, a Pro Reccóval. Megható volt az a gyermeki öröm, ahogy telefonbeszélgetésünkben Faragó Tamás vagy Horkai György méltatta a népligetiek teljesítményét, amellyel a találkozó jelentős részében az olaszok fölé nőttek. Pedig egyiküknek sincs és sohasem volt semmi köze az FTC-hez, sőt, mindig is ellenfelek voltak.

De a Fradi sikere a magyar póló sikere, és ennek őszintén tudnak örülni. Legalább ennyire szívbe markoló volt a mostanában televíziós kommentátorként nagyot alkotó Cseh Sándor laudációja. A közelmúlt sikeres szolnoki edzője pályafutása legkeményebb ellenfelét, a Fradit magasztalta olyan lelkesedéssel, hogy kevés híján kicsordultak a könnyeim.

Ilyenkor eszembe jut – amúgy teljesen normális, sőt, még azt is mondanám, derék – ugyancsak labdás, de szárazföldi sportágat művelő ismerőseim egyik-másik mondata, amikor magyar riválisuk kerül szóba. Pozitív jelzőt minden szökőévben hallok tőlük.

Talán nem véletlen, hogy a remek szerzőpáros, Gyarmati Dezső és Csurka Gergely korszakos könyve, az Aranykor közös szerelmünkről, a pólóról szól. A cím önmagáért beszél…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!