A Debreceni Egyetem vezetésével megvalósuló projektben 20 magyar, 5 külföldi kutató, valamint 4 technikus és 6 PhD hallgató vett részt. A program célja volt, hogy olyan molekulákat fejlesszenek ki és szabadalmaztassanak, melyek gyógyszerek alapjait szolgálhatják. – A vizsgálatok során 6 olyan vegyületet sikerült azonosítanunk, amelyek a hő–sokk fehérjék termelését elősegítik.
Állatkísérletek során pedig 6 vegyületből 3-nál állatkísérletekkel igazolni tudtuk a vércukor–szint csökkentő hatását. Reményeink szerint ezen vegyületek később az alzheimer-kór és a parkinson-kór kezelésében is szerepet játszhatnak – mondta dr. Patonay Tamás projektmenedzser, a szerdán tartott sajtótájékoztatón. Bár a kutatási eredmények az új típusú gyógyszerek kifejlesztésének az alapjait jelenthetik, 1-1,5 milliárd dollárra és 10-12 évre van még szükség, míg az orvosság a patikák polcain megjelenthet.
A cukorbetegség Magyarország lakosságának 10 százalékát érinti. A diabétesz, melynek 4 típusa van, igen alattomos betegség, mivel gyakran tünetmentes, pedig egy egyszerű vérvizsgálattal megállapítható. Az 1-es típusú, mely első sorban gyermek vagy fiatalfelnőtt korban alakul ki, egy autoimmun betegség, ami életre szóló inzulinhiánnyal jár, ebből adódóan külső inzulinpótlásra szorul a beteg. A 2-es típusúban szenvednek a betegek nagy többsége. Növeli a kialakulás esélyét az elhízás, a magas vérnyomás, a családban előforduló cukorbetegség. A 3-as típusú igen ritka, mely különböző betegségek miatt alakulhat ki, míg a 4-es típusú a várandósság alatt jelentkezik, amely olyan nőknél fordul elő, akik a terhesség előtt nem szenvedtek cukorbetegségben. Legtöbbször ez a típusú cukorbetegség a terhesség után megszűnik, de később a diabétesz nagyobb valószínűséggel jelenik meg újra.
– Aggasztó, hogy ami 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, a 2-es típusú diabétesz, egyre gyakrabban a tizenéveseknél is kialakul, mely megelőzhető volna rendszeres mozgással és helyes táplálkozással. Ugyan ez elmondható azoknál aki genetikailag hajlamos rá. Hiába van a családban cukorbeteg az egészséges életmóddal megelőzhető vagy évtizedekkel tolható a kettes típusú cukorbetegség megjelenése, mely a szövődmények szempontjából sem mindegy, hiszen a betegség 10-15 éves fennállását követően már szem, vese szív és érrendszeri betegséget okozó szövődmények jelentkeznek. – fejtette ki dr. Balogh Zoltán egyetemi docens, a DEOEC I. sz. Belgyógyászati Klinika orvosa.
Számokban:
Körülbelül 1 millió magyar ember diabéteszes.
700 ezren tudnak cukorbetegségükről
300 ezren a tünetek hiánya miatt nem tudnak róla
2-300 ezer magyar ember van akik a cukorbetegség megelőző állapotban vannak.
HBN