Csütörtökön fogadják a futsalos lányok a Tolnát

Csütörtökön fogadják a futsalos lányok a Tolnát
© Fotó: Derencsényi István, archív
Debrecen – Utolsó párharcát vívja ebben az NB I-es bajnoki szezonban a DEAC női futsalcsapata. Az első felvonásra május 19-én, csütörtökön, 19.30-tól kerül sor, Debrecenben, a DESOK csarnokban.

Az ellenfél az alapszakaszt megnyerő, de utána a rájátszásban botló, ezért a mieinkhez hasonlóan legjobb esetben is az 5. helyre aspiráló Brand Mission-Tolna lesz. Az esélyek ismét nem a DEAC mellett szólnak, de a böszörményiek – illetve az alapszakaszban mások – ellen már megmutatták a lányok, hogy bravúrra is képesek.

Sólyom Attila edző:

– A Tolna végzett az alapszakasz első helyén, sokan a bajnoki cím legnagyobb esélyeseként tartották számon. Aztán történt valami, ami miatt az alsó ágra kerültek. Ez lehetett pillanatnyi rövidzárlat vagy formaingadozás, de ettől ez nagyon erős csapat. A rájátszás során nem sok szerencsénk volt, a bajnokság legerősebb csapatait kaptuk. A szezon utolsó hazai meccse lesz, ahol szeretnénk szépen búcsúzni az egyre gyarapodó szurkolótáborunktól. Másrészt szeretnénk megszerezni az 5. helyet, ehhez pedig szükséges egy jó eredmény az első meccsen. Sajnos még mindig sok a sérültünk de talán már egy picivel hosszabb lesz a padunk. Nehéz mérkőzésre számítok, amiben mindenképp javulnunk kell, az a helyzetkihasználás.

– Koppányi Szabolcs –








hirdetés