Csőtörés a Szent Gellért térnél – Megkezdte a károk felmérését a vízművek

Budapest, 2012. július 2., hétfő (MTI) – Megkezdte a vasárnapi XI. kerületi csőtörés okozta károk felmérését a Fővárosi Vízművek – tájékoztatta a cég eseménymenedzsere hétfőn az MTI-t.

 

Gombaszögi János az MTI érdeklődésére közölte: ha valaki kárbejelentést akar tenni, akkor a 06-40-247247-es telefonszámon teheti meg.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a csőtörést a budapesti Szent Gellért tér környékén, ennek kiderítésével a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szakemberei foglalkoznak – tette hozzá.

Gombaszögi János azt mondta: ez hosszú vizsgálat, akár egy hónapig is eltarthat.

Vasárnap délután egy 1000 milliméteres és egy 200 milliméteres nyomócső tört el a XI. kerületi Bartók Béla útra nyíló Orlay utca 1. szám alatti épület előtt. Több mint egy órán át ömlött a víz, mire sikerült elzárni a vezetéket. A törésnél 15 méter átmérőjű, több méter mély gödör keletkezett. A környéken megállt a forgalom, a rendőrség lezárta a területet. Semmilyen tömegközlekedési eszköz nem járt a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér között. A pincékbe betörő víz miatt négyszáz lakást ideiglenesen el kellett hagyniuk a lakóknak. Ezután statikus vizsgálta meg az épületek állagát, és megállapította, hogy egyik épület sem károsodott, így visszaköltözhettek.

A Bartók Béla úton hétfőn, a takarítás után megindulhatott a forgalom, az ivóvízellátás reggel hat óráig helyreállt.

Az épülő metró alagútjából várhatóan még egy-két napig szivattyúzzák a vizet.

 

 

bny \ bpg \ blz

 

MTI

Címkék: