Csoportszex a rendőrtisztin – Blikk

Orgián kapták a hallgatókat a
Rendőrtiszti Főiskolán.


Egy kollégiumi szobában
két fiú és két lány
elégítette ki egymást erősen
ittas állapotban, később pedig a
kiürült sörösüvegek
is segédeszközzé váltak –
írja a Blikk.


A csoportos szexről egy ötödik
társuk felvételt is
készített, majd felrakta a
világhálóra. Mindez még
december 21-én történt, az iskola
vezetősége pedig nagyjából
két héttel később
értesült a történtekről.
Fórizs Sándor, az
intézmény rektor-helyettes a lapnak azt
mondta, hogy azóta már mind az öt
érintett önszántából
elhagyta az iskolát.


 A fegyelmi vizsgálat eredménye
után úgyis mindenképpen
menniük kellett volna. A videót
azóta a főiskola
kérésére már
eltávolították az
internetről, de a lap úgy tudja,
hogy a képsorok több hallgató
mobiltelefonján a mai napig ott vannak.