Csontvázakat" adott a Miniszterelnökségnek a Societas

Orbán Viktor kedden bejelentett intézkedéscsomagja az alacsony jövedelműekkel fizettetné meg a Fidesz csontvázkereső küldetésének árát – mondta szerdai sajtótájékoztatóján az MSZP ifjúsági szervezete, a Societas elnökhelyettese.

Oroszvári Péter hozzátette: kormánypártként nem az ország felelős vezetését, hanem a Bajnai-kormány és az ellenzék teljes eltörlését kezdte meg a Fidesz. A Societas képviselői szerdán a Miniszterelnökségen átadtak egy csontvázakat ábrázoló tablót.

A miniszterelnök keddi expozéjában a pénzügyi és az adórendszer lebontásáról beszélt, amelyhez Kósa Lajos és Szijjártó Péter múlt heti nyilatkozatai jelentősen hozzájárultak – mondta szerdán Oroszvári Péter. A Societas elnökhelyettese hozzátette: a Fidesz az elmúlt években, ellenzékből, felelősség nélkül mindent elkövetett annak érdekében, hogy lerombolja az akkori kormány hitelességét. Kormányzó pártként is megmaradtak a jól megszokott ellenzéki stratégiánál: mindent elleneznek és továbbra is azt mondják, a szocialisták mindent elrontottak – fogalmazott a politikus.

A Societas elnökhelyettese felháborítónak, cinikusnak és a kormányzás lehetőségével való visszaélésnek nevezte, hogy a Fidesz vezetői, miután csontvázkeresésükkel veszélyeztették az ország pénzügyi biztonságát, veszélybe sodorták több százezer család, fiatalok és idősek családi kasszáját. Oroszvári Péter hozzátette: egy három nap alatt összedobott intézkedéscsomaggal akarják megfizettetni a szegényekkel azt, amit ők rontottak el.

– Független HÍrügynökség –