A döntéskényszer és következményei

Bacsa Ildikó és Újhelyi Kinga
Bacsa Ildikó és Újhelyi Kinga - © Fotó: Matey István
Debrecen – Bár a dráma alkalmas rá, nem az időutazáson van a fókusz, hanem az erkölcsi kérdéseken.

A Reformáció 500. évfordulójára hirdetett drámapályázat nyertes – Győri L. János és Győri Katalin írta Menekülők című – mű ősbemutatója október 30-án volt a Csokonai Színházban.

A Menekülők című dráma a törökdúlás idején, 1660-ban, Debrecenben játszódik. A Református Kollégiumot vezető professzort, Lippai Sámuelt (Kiss Gergely Máté), valamint a város vezetőségét, Dobozy István főbírát (Garay Nagy Tamás), és az első prédikátort, Komáromi Csipkés Györgyöt (Bakota Árpád) a történelmi helyzet óriási dilemma elé állítja. Nevezetesen: a török által épp elfoglalt Várad lakosságának nagy részét, azaz több ezer embert, köztük a Váradon tanuló közel száz diákot be kellene fogadnia a városnak. És a Kollégiumnak, amely intézmény ekkorra – épp a történelmi viharoknak köszönhetően – szintén súlyos gondokkal küzd: „húsz-harmincan nyomorognak szalmazsákokon egy teremben” éjszakánként, az étkeztetésükre szánt fejadagok fokozatosan csökkennek.

A dilemma kortalanná tétele

Visky Andrej rendező – aki a Menekülők című alkotáson a színházi szakmában jártas, s ez alkalommal a dramaturgi teendőket ellátó édesapjával, Visky Andrással dolgozott együtt – célja elsősorban nem az volt, hogy a néző a fent említett korszakba helyezkedjék bele. Még akkor sem, ha a gyönyörű, a Kollégiumot és a városházát idéző, Helmut Stürmernek köszönhető díszlet, valamint a Varga-Járó Ilona tervezte korhű jelmezek a történelmi időutazás élményétől sem fosztják meg a színházba látogatót. A hangsúly mégis az emberi döntésekre helyeződik: arra, hogy egy nehéz, megoldhatatlannak látszó szituációban ki milyen erkölcsi elvek alapján dönt, s ebben mekkora a jelentősége Istenbe vetett hitének, milyen szerepet játszhatnak a racionális érvei, illetve az érzelmei. E három összetevő közül hol az egyik, hol a másik kerekedik felül egy-egy szereplő viselkedésében, miközben a többi sem szűnik meg hatni: eme összetevők egymásnak feszülése, s a feszültségük keltette dinamika az, amely végig képes odaszegezni a néző figyelmét a színpadra.

Döntéshozók észérvei

Várad elestének hírére Debrecen vezetői között – kiegészülve a Kollégium diákjainak érdekeit képviselő széniorral, Szilágyi Tönkő Mártonnal (Papp István) – parázs vita alakul ki a helyzet megoldását illetően. A tartásából és hitéből soha nem veszítő Komáromi Csipkés György első prédikátor, akit Bakota Árpád rendkívül hitelesen alakít, az egyetlen, aki épp a keresztényi szeretetre, a hit vezérelte humánus bánásmódra hivatkozva az első perctől kezdve megingathatatlanul azon az állásponton van, hogy akármi is a helyzet a Kollégiumban, a váradi diákokat, akik professzorukkal, Martonfalvi ­Györggyel közelednek Debrecen felé, be kell fogadni.

sz1

A darabban megmutatkozik kinek-kinek a magánéletbeli érve is a döntésére | Fotó: Matey István

A város főbírájának – a nem kevesebb tartással bíró Dobozy Istvánnak – a döntésében észérvek, mégpedig a város érdekeit előtérbe helyező okok kerekednek felül: ő is befogadáspárti, de csak úgy, ha ennek minden költségét a Kollégium állja, s Debrecen jómódú rétegének ebből semmilyen anyagi kára sem származik. Ezzel a jómódúak érdekeit védő állásponttal élesen szemben áll a szénior véleménye, aki a szegénység okozta kollégiumbéli diáklázadásokra hivatkozva végérvényesen elutasítaná a befogadást.
Lippai professzor hezitál: a szénior véleményére is ad, amikor a meglévő diákjait óvja egy ekkora tehertől, ugyanakkor – hathatós városi támogatás mellett – hajlandó volna a menekültek érkezésével járó gondokat-bajokat az intézménye vállára venni. Vitájuk hevességét a darab egyik legmeghatározóbb jelenete érzékelteti: a racionális érveik ellenére egyként vallásos vezetők a szentírás különböző részeit idézve felelgetnek egymásnak, hogy meggyőzzék a másikat az igazukról.

Az érzelmek közbeavatkoznak

A dráma több szálon futó, lendületes cselekményvezetését tükrözi, hogy a férfiak dilemmája, érvei és hite mögött meghúzódó érzelmekről más szereplők bevonásával, mintegy a háttérből, mégis folyamatosan értesülünk. Azoktól az asszonyoktól, akik – közhely, de igaz –, ha ott állnak a háttérben, erősíteni tudják a férjüket egy ilyen nehéz helyzetben, ha viszont bástyaként nincsenek jelen, hiányuk nagymértékben megnehezíti a felelősségteljes viselkedést. Komáromi Csipkés György hitének, humánus magatartásának egyértelmű támasza a felesége, Balogh Kata, aki – s Újhelyi Kinga „tolmácsolásában” ez egyértelműen kiderül számunkra – ha kell, „tenyeres-talpas” menyecske, aki a szolgálójával, Terkával is kiválóan megtalálja a hangot. Ha kell, a férjét szeretve óvó, de annak felelősségteljes pozíciójával és az ezzel járó kötelességekkel tisztában lévő feleség. Ha kell, a gyermekeit terelgető anya. Ha kell, határozott asszony, aki nőként, annak ellenére, hogy az tilos, belép a Kollégium ajtaján, s arra kéri a férjét, hogy egyszer az életben merjen gyengének mutatkozni.

Gyengének, aki ellágyul attól a helyzettől, ami előállt: a férje mögül hiányzó – a debreceniek számára érthetetlen módon jelen nem lévő Lippainé Somogyi Anna (Bacsa Ildikó) – azt követően, hogy az észérvek ellenére Lippai professzor mégis vállalja, hogy a váradiak elé menvén befogadja őket – egyszer csak megjelenik, s a férjét keresi. Lippainé felbukkanása, s a családi titkuk épp Komárominé Kata előtti leleplezése érteti meg velünk Lippai korábbi hezitálásának, majd nagy nehezen meghozott döntésének – érzelmi – hátterét. A diákok, a kiskorú gyerekek sorsa miatti aggodalom gyökerét, amely magánéleti összetevő azonban továbbra sem elég ahhoz, hogy a professzor hivatástudatán, a közösségért való tenni vágyásán, a közéleti szerepvállalásán felülkerekedjék. Lippai ugyanis nem a felesége után, őt keresve indul el Várad felé. A pedagógusi énje „hajtja” még akkor is, ha a háttérben ott munkál a családjával szemben érzett bűntudata. Amelynek nagyrészt táplálója a felesége távolléte, ebből fakadó nem-cselekvése, azaz a férje cserbenhagyása is.

Az előadás nagy hiányossága, hogy Lippainé összetettségét – amely, derül ki a történetből, nem kevesebb érzelmi színezet felvillantására adna lehetőséget, mint azt Komárominé esetében láttuk – Bacsa Ildikó játéka nem igazán tükrözi: sem egy anya megélt borzalmát, sem pedig a férjét kereső asszony elkeseredettségét nem érezzük nála. Sokkal inkább valamiféle mélységes cinizmust, megvetést a kialakult helyzet iránt, ami – véleményem szerint – épp a fájdalom szépen, méltóságteljesen megélt jellegével ellentétes reakció. Éppen ezért a darab zárójelenete kissé giccsesen is hat – a hitelesség, az érzelmek hitelességének hiánya miatt. Miközben a professzor férjet játszó Kiss Gergely Máté ebben az igen összetett szerepében most is tökéletesen megállja a helyét.

Gyürky Katalin








hirdetés