Csökkentik a sebességhatárt a zsolcai körforgónál

Csak a sofőr utazott az autóban, ő könnyebben sérült meg.
Csak a sofőr utazott az autóban, ő könnyebben sérült meg. - © Fotó: BOON
Miskolc – Be kell avatkozni a gyakori kicsúszások miatt a körforgalomnál.

Rendszeres a baleset a zsolcai körforgóban Miskolc határában, egészen pontosan nem a körforgalomban, hanem a befelé jövő, úgynevezett surranósávban. A kanyar íve nem teszi lehetővé, hogy nagy sebességgel abszolválja valaki, az M30-as alatt pedig a hűvösebb hajnalokon könnyen válik csúszóssá, jegessé az úttest.

felborult-egy-nissan-zsolcanal15-st

Koccanás, borulás

Az elmúlt néhány évben volt már ott koccanás is nem egy, de jellemzőbb a „szóló” baleset, amikor megcsúszik az autós és a korlátnak csapódik. Nem véletlenül van az út mindkét oldalán a szalagkorlát, hiszen mély árok van az út mellett, amelyben a korlát ellenére is megfordult már néhány autó. Az utóbbi hetekben előbb csak meghajtották, majd kiszakították a lábait, utoljára – néhány napja – már ráhajtották a villanyoszlopra a szalagkorlátot a kicsúszott autósok. Így most nem fejtette ki azt a védelmét, amely a célja lenne, és a héten egy szintén kicsúszó autós az árokba borult. De mit is kellene, vagy lehetne tenni, hogy az ilyen balesetek elkerülhetőek legyenek ott? Molnár Emil, a Miskolc Városi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője válaszolt kérdésünkre.

– Mondhatnánk, hogy nincs új a nap alatt, a szabályok betartása, a figyelmes közlekedés, a körültekintő előzés, a sebesség megfelelő megválasztása megelőzne minden balesetet. Itt Miskolc bevezető részéről beszélünk, ahol már koncentráltabb lesz a közlekedés, mint előtte, ez nagyobb odafigyelést és lassítást igényel az autósoktól – magyarázza.

A mostani baleset után a Magyar Közút és a rendőrség szakemberei közösen tekintették át a helyszínt és kerestek megoldásokat. Az a döntés született, hogy az érintett útszakaszon sebességkorlátozást fognak bevezetni és tábla figyelmeztet majd a veszélyre. Felvetődött olyan felület használata is, amelynek nagyobb a súrlódása, ám ezt – egyelőre – a magas költsége miatt a Közút nem tervezi.

Molnár Emil azonban hangsúlyozta a személyi felelősséget, melynek kapcsán megjegyezte, türelmesnek kell lenni és alkalmazkodni a közlekedés körülményeihez és az abban résztvevőkhöz.

ÉM-HI


Fotó: BOON
Felsőzsolca, Miskolc - Személyi sérüléses közlekedési baleset történt a felsőzsolcai körforgalomnál csütörtök reggel. Egy Nissan Micra haladt a felsőzsolcai körforgalmat elkerülő alsó úton Miskolc felé, amikor feltehetően a nem jól megválasztott sebességek köszönhetően megcsúszott a nyálkás úton...