sorsfordító pillanatok

2019.07.03. 17:07

1989 eseményeit feldolgozó dokumentumfilmet is támogat a filmalap

Béres Márta és Fekete Ernő főszereplésével készülő romantikus dramedy-t és Szalay Péter 1989 sorsfordító eseményeit feldolgozó dokumentumfilmjét is támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap.

A rendszerváltás 30. évfordulójára készül Szalay Péter rendezésben a Nincs parancs! című dokumentumfilm a filmalap 5,6 millió forintos gyártási támogatásával.

A Nincs parancs! alapjául a vasfüggöny utolsó áldozatának, Kurt Werner-Schulznak emléket állító Határeset (2006, Schiffer Pál-díj) című katartikus rövidfilm, valamint az 1989-es események német-magyar párhuzamait és titkait kutató Európa álma című dokumentumfilm és archív anyagok szolgálnak – közölte a filmalap.

A sorsfordító történelmi pillanatokat felidéző dokumentumfilm megszólalói között lesz Bella Árpád és Harald Jäger egykori határőr alezredesek. A Nincs parancs! a Dunatáj Alapítvány gyártásában készül, producere Péterffy András.

A Filmszakmai Döntőbizottság 349,9 millió forint gyártási támogatást szavazott meg Varsics Péter első mozifilmjére, Az Így vagy tökéletes forgatása augusztusban kezdődik.

A közlemény szerint a mai Budapesten játszódó film a párkapcsolatok és az alkotás hazugságairól szóló romantikus dramedy, amelyben a két főhős véletlen találkozásával összeütközésbe kerül a reklámok világa, a könyvkiadás és a közösségi média. Ahogy a kiégett reklámos és az ezoterikus sikerszerző egyre szorosabb kapcsolatba kerül egymással, úgy gabalyodnak bele saját érzelmeik és jól felépített hazugságaik hálójába.

Az ezoterikus sikerkönyvek szerzőjét Béres Márta POSZT-díjas vajdasági színésznő, míg a kiégett reklámszakembert a Katona József Színház társulatának tagja, Fekete Ernő (Brazilok, Aurora Borealis – Északi fény) játssza. Mindkettőjük először lesz látható mozifilm főszerepében.

Az Így vagy tökéletes forgatókönyvét Csurgó Csaba (Megdönteni Hajnal Tímeát, A Tanár) írta, az operatőr Nagy András, a producerek Lajos Tamás és Köves Ábel lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában