“Csokit dugtak el a kertben, amit meg kellett keressünk”

“Csokit dugtak el a kertben, amit meg kellett keressünk”
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Melyik volt a legemlékezetesebb gyereknapja? Erről kérdeztük a debrecenieket.

– Tizenkét éves koromban történt, ekkor az egész família összegyűlt a nagymamánál, ahol egy alapos tortafogyasztással ünnepeltünk – mondta Nagy Dániel.

nagy_daniel
Nagy Dániel

– Gyereknapkor nálunk az idősebbek eldugták a csokikat a kertben, amit meg kellet keresnünk, aztán elfogyasztásuk után közösen elmentünk még fagyizni is – nyilatkozta Katona Loretta.

katona_loretta
Katona Loretta

Csősz Anikó családjában minden nap ünnep ilyen szempontból. Külön általában a mamája adott ajándékot, jellemzően egy kulcstartót vagy egy plüssmacit.

csosz_aniko
Csősz Anikó

– Nálunk gyereknap a kistestvérem születése óta van igazából. De a szüleim minket a hétköznapokban is meg szoktak lepni valami kis aprósággal vagy kedvességgel – válaszolta Péter Krisztina Virág.

peter_krisztina_virag
Péter Krisztina Virág

– Szüleim a hétköznapokra is rengeteg közös programot szerveznek, tehát nem kell alkalomra várnunk ahhoz, hogy valami különlegeset éljünk át – mondta Burai Brigitta.

burai_brigitta
Burai Brigitta

Opre Rolandnak az számított emlékezetesnek, hogy minden évben együtt ünnepelhetett a családjával. Ilyenkor elmentek az állatkertbe, vidámparkba, majd a napot egy kollektív étkezéssel koronázták meg.

opre_roland
Opre Roland

HBN | Fotók: Matey István








hirdetés