Csodás színekbe öltözött természet

A magas vastartalomtól vöröslő dűnék között néha kis tavakat és kihalt, megkövesedett fákat is lehet találni
A magas vastartalomtól vöröslő dűnék között néha kis tavakat és kihalt, megkövesedett fákat is lehet találni - © Fotók: Magánarchívum
Namíbia – Namíbiában megtapasztalhatjuk az óriási dűnék és a szafarik különleges világát.

Az Atlanti-óceán partján található Namíbia, az országot a Dél-afrikai Köztársaság, Angola, Zambia, és Botswana határolja. Száraz vidék lévén, ősidők óta lakják a busmanok és más törzsek. A hajdani Délnyugat-Afrika csak 1990-ben nyerte el teljes függetlenségét. A németek gyarmatosították 1885-ben, ezt a pozíciójukat csak rövid ideig, 1920-ig tudták megtartani. A gyarmatosítás még mindig tetten érhető, főleg a bájos fővárosban, Windhoekban. A Namib-sivatagban található a föld legősibb, csapadék nélküli pusztasága. A több mint 250 méter magasságba törő homokdűnéket, egy ötszemélyes kis repülő ablakából csodálhattuk. A másfél ezer kilométer hosszan húzódó partvidék egy része tele volt élettel, számos fókakolóniának adva otthont. A Csontváz-parton található hajóroncs emléket állít a zátonyra futott hajóknak. Afrika legrégebbi nemzeti parkja az Etosha, ahol a természetes környezetükben láthatjuk az orrszarvúkat, a zsiráfokat, az antilopokat, a zebrákat, az oroszlánokat, a leopárdokat, a rózsás flamingókat és még számos, itt honos állatot.

Csak a bőröndöt…

Minden utazást megelőz az előkészítési és a tervezési szakasz, aztán jön a kivitelezés. A képek segítségünkre vannak, hogy legyen elképzelésünk, mi vár ránk egy távoli országban. A csoportos utazás előnye, hogy az irodák az adott ország helyi irodájával egyeztetve mindent megszerveznek, nekünk csak a bőröndünket kell vinni. Budapestről Dohába, átszállási pontunkig öt és fél órát repültünk. Rövid várakozás után újra a repülő fedélzetén voltunk, s ott több mint tíz órát töltöttünk, éjszaka lévén alvással. Másnap megérkeztünk Windhoekba, Namíbia fővárosába; a látvány alapján úgy néz ki, akár Amerika valamelyik kisvárosa. A kis alapterületű belvárosi részben meglátogattuk a parlamentet, a Lovas-szobor emlékművet, a meleg elől mindig az árnyékos részre „menekülve”.

A több mint 250 méter magasságba törő homokdűnék mindenkit elkápráztattak

Kontrasztos kék ég

A harmadik nap tovább utaztunk Sossusvlei felé, a világ legnagyobb homokdűnéinek vidékére. Az úton különleges tájat fedezhettünk fel terepjárókkal. Itt találhatók a Namíbiára oly jellemző vörös homokdűnék, melyek színe látványos kontrasztban van a kék éggel. Szinte hihetetlen, hogy az egyébként gyalogosan bejárható agyagmező, Deadvlei egykor termékeny oázis volt. A szakemberek ma sem tudják a választ arra, miért változtatta meg medrét a zöld szigetet tápláló folyó, és hová tűnt. Felfedeztük azokat a mintegy 900 éves, égnek meredő fatörzseket, amelyek a rendkívüli száraz éghajlat következtében kövesedtek meg. A 45. sorszámot viselő dűne alkalmas egy kis „mászásra”. Páran, a bátrabbak vállalkoztunk rá, hogy a fenti régióból örökítsük meg a táj különleges hangulatát. Körülöttem, alattam és rajtam is finom homokszemek – ezáltal eddig még soha nem tapasztalt, elvarázsolt élményben volt részem. A magas vastartalomtól vöröslő dűnék között néha kis tavakat és kihalt, megkövesedett fákat is találtunk. A terület felfedezésére a szeles reggelek a legideálisabbak, de ahogy telik az idő, a perzselő nap visszatér, hogy uralkodjon a sivatag felett. Még ugyanez a nap tartogatott számunkra egy különleges kalandot. A Sesriem-kanyon szép sziklaformáit a legjobb gyalogosan megközelíteni. A kétoldalt magasodó kőfalak között valamikor sebes folyók hömpölyögtek.

A Csontváz-part

Az infrastruktúra teljesen jó, nincs mindenhol aszfaltos út, de a mi autóbusz-vezetőnk a földúton is 80 kilométeres óránkénti sebességgel „repesztett”. Kicsit zötykölődve ugyan, de épségben megérkeztünk a Namib-sivatagba, s ott újabb kalandban volt részünk. Kis repülőgépünk fedélzetéről lenézve, egy óráig kémlelhettük a sivatagi tájat. A Csontváz-part több mint ezer hajónak vált örök nyughelyévé. A partszakasz a régebben itt talált rengeteg állati csontvázról kapta a nevét. A part leghíresebb roncsa, az Eduard Bohlen teherhajó a több mint 2000 tonna rakományával süllyedt el. Több fókakolóniát is láttunk a magasból, illetve egy nagy családot meg is látogattunk. A sivatag egyik legérdekesebb növénye a Welwitschia mirabilis. Akár kétezer évig is élhet ez a furcsa növény, ez alatt az idő alatt mindössze két darab levelet hoz. Igen kevés vízzel beéri, de százévenként számít egy kis csapadékra.

Nyitott tetejű terepjárókkal be lehet járni azokat a helyeket, ahol a zsiráfok gyülekeznek

A trükkös leopárd

Újra felkelt a sivatagi nap, így folytathattuk Namíbia további felfedezését. Délelőtt a Damara skanzenben egy kihalófélben lévő, kis népcsoport életébe pillantottunk be. Délután már a végtelen sivatag mögött rejtőzködő „dúsabb” növényzettel és állatvilággal ismerkedtünk. Megérkeztünk az Etosha Nemzeti Parkba, az Okaukuejo nyugati bejárathoz, amely a közeli vízlelőhely miatt a legnépszerűbb kiindulópontja a vadlesnek. Nyitott tetejű terepjárókkal kerestük fel azokat a helyeket, ahol gyülekeztek a zsiráfok, zebrák, oroszlánok és más, e tájra jellemző állatok. Nagy bánatunkra elefántot egyet sem láttunk. Egy leopárd viszont megviccelt minket. Kifeküdt az út közepére; nagyon közelről lelkesen fotóztuk, és közben sajnáltuk szegényt, hogy biztos megsérült, azért tűri a fotógépek csattogását. De egy pár perc múlva felpattant, és tovasétált. Hamar leszállt az est, és mi a sok-sok élménnyel szálláshelyünk felé vettük az irányt, majd készültünk a másnapi repülőútra.

– Becsi Etelka –