Csíphet a csabai, de bírni kell

Úgy tűnik, Vásárhelyen
újra összeállt a Loki, amit most
Békéscsabán bizonyíthatnak.


Debrecen (HBN – B. N.) – A
hétközi kupamérkőzést
követően szombaton bajnoki
összecsapás vár
a
DVSC-Aquaticum csapatára
: a debreceniek
hölgyek Békéscsabára
látogatnak, ahol várhatóan igen
komoly ütközet vár rájuk,
hiszen a viharsarkiak a legjobb négy
közé pályáznak, s
ezért hazai környezetben biztosan
mindent elkövetnek a sikerért. De
azért a lokistákat sem kell
félteni, erről tanúskodott a
szerdai, hódmezővásárhelyi
Magyar Kupa összecsapás, ahol győztek
Szabó
Valériáék
.
Szívvel-lélekkel –
Küzdésben és agresszivitásban
azt kaptam, amit vártam a csapattól,
valóban jó felfogásban
kézilabdáztunk
a
Hódmezővásárhely ellen.
Voltak hibák, de ami nagyon fontos volt, a
döntő szituációkban ki tudtuk
javítani a korábbi rossz
döntéseket – tekintett vissza a
szerdai Magyar Kupa mérkőzésre
Bakó Botond, a DVSC-Aquaticum
trénere. – Ez a meccs is
bizonyította, szívvel-lélekkel
sok mindent lehet pótolni
,
például két
meghatározó játékos
hiányát. Nem kézilabdáztunk
rosszul, de támadásoknál
néha akadozott a játékunk, amiben
biztosan közrejátszott a Galati-i kudarc,
de remélem, ez a győzelem újra
önbizalmat ad a játékosaimnak
.
A magabiztosságra szükség lesz, hogy
még gördülékenyebb legyen a
csapatjátékunk.

Kiemelten fontos


A vásárhelyi mérkőzés
sem számított egy
„könnyű, nyáresti
sétának”
, de a
Békéscsaba elleni derbi valóban
kőkemény csatának
számít. – Ellenfelünk
küzdésben és agresszivitásban
a magyar mezőny egyik kiemelkedő
csapatának számít, nem
véletlen, hogy az élmezőnyhöz
tartoznak. Ráadásul
Mátéfi Eszterék
számára ez kiemelt
fontosságú találkozó,
hiszen ha meg akarják tartani a
táblázaton elfoglalt 4. helyüket,
akkor hazai pályán minden pontra
szükségük van
. De ez nem
befolyásolja a céljainkat, mindent
elkövetünk azért, hogy elhozzuk a
pontokat Békéscsabáról, ami
csak akkor sikerülhet, ha rájuk
erőltetjük az akaratunkat – fogalmazott
a debreceni edző.