pénzbüntetést kaphat

2020.02.11. 11:13

Bevallotta a sofőr, hogy nem adott elsőbbséget a balesetkor

A Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki személygépkocsival megállás nélkül behaladt egy útkereszteződésbe és összeütközött egy tehergépjárművel.

A vádlott 2018. szeptember 23-án, reggel 8 óra körüli időben egyedül közlekedett személygépkocsival Hajdúböszörmény belterületén borult időben, természetes nappali fényviszonyok között, átlagos minőségű, száraz úttesten, amikor is úti célja felé haladva egy útkereszteződéshez érkezett, ahol számára „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla volt kihelyezve – írja közleményében a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A közlekedési jelzőtábla utasítását figyelmen kívül hagyva annak ellenére sem állt meg a kereszteződés előtt, hogy a haladási irányát tekintve a bal oldalon lévő ingatlan és annak zárt kerítése is korlátozta a beláthatóságot. A vádlott közel 30 kilométer/órás sebességgel behaladt az útkereszteződésbe egyenes továbbhaladási szándékkal, ezáltal nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról érkező, szabályosan közlekedő tehergépkocsinak. A tehergépkocsi vezetője észlelve a vádlott szabálytalan közlekedését vészfékezett, azonban nem tudta elkerülni az ütközést, a tehergépkocsi a vádlott által vezetett személygépkocsi jobb oldalának ütközött. Ennek következtében a személygépkocsi a kereszteződés túloldalán egy közvilágítási oszlopnak ütközve állt meg.

Mint írják, a baleset következtében a tehergépkocsi jobb oldali első ülésén utasként tartózkodó sértett a bal váll zúzódását és a bal oldali széles hátizom részleges szakadását, valamint a bal oldali deltaizom megnyúlását szenvedte el, mely sérülések 8 napon túl gyógyulóak, a tényleges gyógytartam 4-5 hét.

A bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen a Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a járási ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottal szemben az iratok tartalma alapján, tárgyalás lefolytatása nélkül pénzbüntetést szabjon ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában