Csige és Simicskó

Tiba István, Simicskó István és Csige Tamás Hajdúdorogon
Tiba István, Simicskó István és Csige Tamás Hajdúdorogon - © Fotó: Derencsényi István
A hajdúdorogi vasárnap estének azért van egy nem kicsi közérdekű bája. Simicskó István (KDNP) honvédelmi miniszter adventi gyertyát gyújtott a Csige Tamás (MSZP) vezette Hajdúdorog főterén felállított adventi koszorún. Kovács Zsolt jegyzete.

Az igazsághoz tartozik, hogy a gyertyagyújtásra a polgármester kérte fel a minisztert, amit az kapásból el is fogadott. Még hogy elfogadott! Olyan beszédet mondott, ami után a mai közéletből mind nagyobb számban kiábránduló honpolgár mindegyike elégedetten csettintett volna, hogy „Na végre, csak nem elindult valami?”. Beszélt a fényről, a szeretetről, arról, hogy keressük azt, ami közös bennünk és toljuk háttérbe mindazt, ami megkülönbözteti az embereket egymástól. Gondolom, itt a politikai különbségekre gondolt, merthogy szocialista polgármester városában szónokolt. A görögkatolikusoknál már advent van, az ő koszorújukon hat szál gyertya ég, a többi kereszténynél pedig a hétvégével kezdődik a várakozás ideje. Én pedig azt kívánom, hogy legalább erre az időszakra legyen minden politikus mélyen vallásos. Adjanak néhány hét esélyt tisztán az országunk előrejutásának is!

– Kovács Zsolt –


Hatból már két gyertya ég Hajdúdorogon
Hajdúdorog – A jót, ami bennünket összeköt, azt erősítse és világítsa meg az adventi gyertya fénye – ezekkel a gondolatokkal gyújtotta meg Simicskó István honvédelmi miniszter az adventi koszorú második gyertyáját Hajdúdorog főterén vasárnap este.









hirdetés