Csernus: „ez a mi háborúnk”

Belek – Személye megosztja a
közvéleményt. Egyedi, nyers
stílusa, a páciens
kíméletlenül őszinte
szembeállítása önmagával
hamar ismertté tette Csernus Imrét.


A néhány éve a média
által népszerűvé vált
pszichiáter amellett, hogy könyveket
jelentet meg, a Győr
együttesénél dolgozik
sportpszichiáterként.


A televízióból ismert
provokatív magatartásnak nyomát
sem lehetett felfedezni a szakember
viselkedésében, amikor a Napló
kérdéseire válaszolt a
törökországi Belekben.

Napló: Három éve
tevékenykedik a győri futballisták
mellett, milyen volt a játékosok, illetve
a közvélemény reakciója,
amikor kiderült, hogy lélekdoktorral
erősít a Rába-parti csapat?

Csernus Imre: Óriási
ellenszenvvel fogadtak. Eleinte nehezen
látták be a játékosok, hogy
olyan ember érkezett a klubhoz, aki
kívülállóként akar
segíteni rajtuk, hogy nem ellenük van ez az
egész.


A közvélemény egyszerűen
hülyeségnek tartotta vagy tartja most is.
Az edzői társadalom is szkeptikusan
reagált, ugyanis a trénerek hajlamosak
azt hinni önmagukról, hogy mindenhez,
többek közt a pedagógiához
és a pszichológiához is
értenek.


Nem, az edző csinálja a szakmai
részét a dolognak. Nagyon fontos a
körön kívül maradni, mert a
szakmai munkáért felelős emberben
kialakul egy érzelmi viszony a
játékoshoz: egyiket kedveli, a
másikat kevésbé, eltűnik az
objektivitás. Onnantól kezdve
léket kap a segítő
szándék.

Napló: Hogyan
képzeljük el a csapatpszichiáter
feladatát, miben tud ön segíteni a
labdarúgóknak?
Csernus Imre: Egy átlagemberben
is óriási feszültség
gyűlik össze naponta, ami
görcsössé teszi. A
sportolók hétről
hétre óriási nyomás alatt
szerepelnek, hetente háborút
vívnak, szinte már gyerekkoruktól
fogva.


Nálunk nem ritkán a sikertelen
szülők megvalósulatlan
álmát lennének hivatottak
valóra váltani, a felnőttek
frusztrációjának az
elixírjét akarjuk a gyerekekből
kisajtolni, az apróságok minden
konfliktust, elfojtott gyűlöletet
érzékelnek, és ezáltal
sérüléseket szenvednek. Sok
szülő a gyermeke
micsodájával akarja verni a
csalánt.


Ezen túl a serdülőkorú
sportolók először találkoznak a
lemondással, a kőkemény
felkészülés nem teszi
lehetővé, hogy ugyanannyit megengedhessenek
maguknak, mint társaik, pedig biztos ők is
szeretnének bulizni vagy csavarogni.


Ez a helyzet nem csak a pályán, de azon
kívül is hatalmas nyomás alá
helyezi a sportembert, hihetetlen stresszhelyzeteket
kellene megoldaniuk, ami segítség
nélkül a legtöbbjük
számára képtelenség.

Napló: Mivel telik el egy, az
öltözőben eltöltött
munkanapja?
Csernus Imre: Hetente egyszer tartok
foglalkozást a fiúknak, ez az évek
során úgy alakult, hogy
általában pénteken dolgozunk
együtt. Véletlenül választottuk
ezt a napot, nincs azzal
összefüggésben, hogy
általában hét végén
van a mérkőzés.


Mindenkivel foglalkozom valamennyi időt, hogy
kivel mennyit, az az illető
állapotától, érzelmi
beállítottságától
függ, kinek mekkora igénye van a
segítségre.


Az én szerepem az, hogy
alternatívákat nyújtsak a
futballistáknak, hogy legyen B és C
variáns a számukra. De a
döntés mindig a
játékosé, ezt nem lehet
megúszni.

Napló: Gyakran emlegetik
nálunk példaként a
délszláv mentalitást, hogy
„azok bezzeg átmennének a falon
is”. Milyen versenyzőtípus a magyar
sportoló?
Csernus Imre: Sajnos azt kell, hogy
mondjam, nagyon rossz. Ennek rengeteg oka van,
gondoljunk csak bele!


A volt Jugoszláviában az
utóbbi időben az emberek többször
is megjárták a poklot, sorolhatom:
infláció,
polgárháború, majd a
családok szétszakadása,
utóbb a nacionalizmus.


Ezek mind kőkemény
megmérettetések, amelyek azonban
megmutatják az erőt, csak a negatív
impulzusok során derül ki, mennyit
érsz valójában. Nincs
erősebb, gyengébb: vagy erős vagy,
vagy vesztes.


Nálunk ez másképp volt eddig,
hiszen az utóbbi évtizedek a langyos
vízben peregtek le, ebben az országban
élni nem volt olyan nagyon jó, de olyan
nagyon rossz sem. Ami most van, az új helyzet,
úgymond ez a mi gazdasági
háborúnk.


De ebben látom az új
esélyünket, minél nehezebb helyzetbe
sodródik az ország, annál
inkább elkerülhetetlenebbé
válik, hogy megoldjuk a
problémáinkat.


Most kerülhet újra előtérbe a
mi legnagyobb erényünk, a magyarok
érzelmi és értelmi
intelligenciája. Ez az, amire
számíthatunk, ez segíthet
leküzdeni a többi nemzettel szembeni
hátrányunkat, a sportban és az
élet minden területén.


T. N.