Cselgáncs Eb – Joó elődöntős, Szigetvári és Salánki vigaszágon

Joó Abigél
Joó Abigél - © Fotó: origo.hu
Varsó – Joó Abigél bejutott az elődöntőbe a varsói cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján, míg Szigetvári Mercédesz és Salánki Evelin a vigaszágon folytatja szereplését.

A kétszeres Európa-bajnok Joó második mérkőzését sem küzdötte végig a Torwar Arénában, ugyanis alig egy percet töltött a tatamin Anasztaszja Turcsin ellen. A KSI versenyzője egy dobást követően hanyatt fekve leszorította az ukránt, aki nem tudott kibújni, így ipponvereséget szenvedett. Joóra a négy között a 78 kilogramm egyik legjobbja, a kétszeres olimpiai érmes, világ- és Európa-bajnok francia Audrey Tcheumeo vár, akitől három győzelem mellett eddig hatszor kikapott.

Súlycsoporttársa, Salánki Evelin a negyeddöntőben leszorítással kikapott az Eb-második holland Guusje Steenhuistől, így a bronzéremig tartó vigaszágra került.

Súlyosabb következményekkel járó vereséget szenvedett Cirjenics Miklós, a 100 kilós paksi dzsúdós a holland Michael Korrellel szemben maradt alul két vazaarival. Mivel ez a 16 között történt, Cirjenics befejezte szereplését a lengyel fővárosban.

A második felnőtt Eb-jén szereplő Szigetvári Mercédesz az olimpiai bajnok francia Emilie Andeol búcsúztatása után, a negyeddöntőben Jelizaveta Kalanyinával találkozott. A 18 éves bajai dzsúdós egy percig tartotta magát az egy fejjel magasabb ukrán ellen, mígnem a tavalyi budapesti GP-n ötödik ellenfél leszorítással győzött. Szigetvári a vigaszágon folytatja szereplését, a délutáni program 16 órakor kezdődik.

– MTI –