Császárfa is fűti majd a monostorpályi biokazánokat

Monostorpályi – Az intézmények magas rezsiköltsége miatt pályáztak a kazánprogramban.

– A központi fűtési rendszert nem kellett visszafordíthatatlanul átalakítanunk, csupán a kazánok elhelyezését és a fűtőanyag tárolását kellett megoldani, illetve a rendszerre való csatlakozást elvégeztetni – beszélt a település intézményeinek fűtéskorszerűsítéséről Szabó József polgármester.

– Első körben két kazánt és egy aprítékológépet szereztünk be, a gázkazánt teljes mértékben kiváltottuk az Egységes Óvoda-Bölcsőde és Napközi-Konyha épületegyüttesben – hallhattuk.

– A sikeres fűtési szezon után újabb biokazánokra pályáztunk, melyekkel további megtakarításokat értünk el. Így lett biokazán és radiátoros fűtés a művelődési házban. A Gondozási Központban a gázkazánokat szintén biokazán váltotta, a sporttelepen az öltöző épületében szintén biokazánt építettek be a hozzá kapcsolódó, szükséges radiátoros rendszerrel. Ezzel immár hat biokazán működik a településen, öt intézményi, illetve közösségi célokra, míg a hatodik a 2014-ben beszerzett fóliasátor fűtését szolgálja – folytatta. A kazánok tüzelőellátását kisméretű szalma- és kukoricabálákkal, valamint tűzifával vegyesen oldják meg. Ahhoz, hogy ne kelljen az erdőiket kivágni, közel két hektáron császárfát telepítettek. Számításaik szerint 40 köbméternyi fa kivágható lesz az első év végén – tudtuk meg.

HBN



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés