Évértékelő

2020.02.12. 20:31

Országosan kiemelkedő eredményeket produkált a hajdú-bihari rendőrség

Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya megköszönte kollégáinak a tavaly elért kiemelkedő eredményeket.

Fotó: police.hu

Dr. Gyurosovics József rendőr dandártábornok, Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya február 12-én értékelte a megyei rendőrök 2019. évben végzett munkáját – tette közzé a police.hu.

A megyei rendőrfőkapitány hangsúlyozta, hogy a korábbi években elért jó eredmények nagy kihívás elé állították munkatársait, azonban azt sikerült ismét elérni, és országosan kiemelkedő helyen végezni.

Köszönetét fejezte ki továbbá a példás szolgálatteljesítésért a megye személyi állományának, az együttműködésért pedig az értekezlet vendégeinek, a társszervek, polgárőr egyesületek, önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények képviselőinek.

Az évértékelő értekezlet elöljárója volt dr. Kuczik János Zoltán rendőr dandártábornok, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, aki megköszönte a hajdú-bihari rendőrök éves munkáját, és meghatározta az idei év főbb feladatait.

Borítókép: Dr. Gyurosovics József dandártábornok, Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában