Csapást mértek a BMW-sekre

Akt.:
Csapást mértek a BMW-sekre
© Illusztráció: Matey István
Debrecen – A találkozó környékén 39 autót állított meg a közlekedési hatóság.

Május közepén tartották Debrecenben a III. BMW Találkozót. A Gázvezeték utcai stadionban a német autómárka 201 rajongója állította ki járgányát, miközben előzetesen több mint kétszer ennyien, 435-en jelezték részvételi szándékukat – állította lapunknak az esemény szervezője. Keszthelyi Zoltán úgy vélte, a jelentkezők több mint fele minden bizonnyal azért maradt távol, mert híre ment, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) fokozott ellen­őrzést tart a találkozó környékén, és tömegesen büntetnek.

Visszatartó erővel bír

A rendezvényszervező állította, hogy a találkozó előtt a hatóság helyi vezetőjétől kérte, a stadionon belül vegyenek részt a rendezvényen. Tartsanak ismeretterjesztő előadást a résztvevőknek arról, hogy a magyar szabályok szerint az autókba milyen nem gyári kiegészítőket szabad beépíteni, és miket nem. Az előadás megtartásához szükséges hangosítást, szemléltető eszközt kész lett volna biztosítani a vállalkozó.

Keszthelyi Zoltán szerint ebbe azonban nem egyezett bele az NKH. Helyette azt ajánlották, hogy – az egész napos találkozót megszakítva – a BMW-sek menjenek be az ő székházukba (több mint kétszázan), és ott megtartják nekik az előadást. – Mivel sok autós messziről érkezett a városba és nem ismerik Debrecent, teljesen életszerűtlen, hogy küldjük tovább őket egy másik helyszínre, az előadásra – jelentette ki a szervező.

– Az idei évtől alkalmazott sorozatos NKH-ellenőrzésekkel az összes debreceni autós rendezvényt ellehetetlenítik, mivel ennek gyorsan híre megy, és még azok sem mernek majd idejönni, akiknek minden szabályos az autóján. Ezzel azonban nemcsak a szervezőket teszik tönkre, hanem közvetve komoly „csapást mérnek” a debreceni szállásadókra, vendéglátósokra, a város imázsára is – vélekedett Keszthelyi Zoltán.

Tényleg ellenőriztek

Dr. Molnár Péter, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály főosztályvezetője erre azt válaszolta, hogy a rendőrséggel közös ellenőrzéseik célja a közúti közlekedés biztonságát, az emberek életét, testi épségét és a környezet tisztaságát veszélyeztető műszaki állapotban lévő járműveknek a közúti forgalomból való kiszűrése. A május 14-ei debreceni BMW-találkozó környékén 39 autót állítottak meg, melyek 20 százalékánál tapasztaltak valamilyen problémát. Egy esetben a közlekedési hatóság a helyszínen érvénytelenítette a gépjármű műszaki vizsgáját, hét autóstól pedig a rendőrség vonta be a forgalmi engedélyt.

A főosztályvezetőtől megtudtuk, olyan hiányosságokra derült fény, mint például a gyermekülés mellőzése, életveszélyes gumiabroncsok használata, a világítás és az irányjelzők hibája, erősen rozsdás karosszéria, a forgalmi engedély és a tulajdonjog igazolására szolgáló dokumentumok hiánya, továbbá lejárt érvényességű jogosítvány.

Azóta sem kérték a termet

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy miért nem tartottak az összejövetel helyszínén felvilágosító előadást, és tudtak volna-e fogadni több száz autóst a székházukban. A kormányhivatal illetékese szerint „egy jármű átalakítása komplex, melynek engedélyezéséről, annak műszaki és jogi feltételrendszeréről egy roadshow-n felelősen kommunikálni, az egyes konkrét átalakításokat és kérdéseket a tulajdonosakkal érdemben megvitatni kevéssé célravezető, vagy hatékony megoldás”. A kormányhivatal ezért felajánlotta, hogy a több száz fő befogadására is alkalmas Debrecen, Bartók Béla út 115. szám alatti telephelyén az érdeklődők számára külön előadást és felvilágosítást tart, melyre azóta nem érkezett igény. A közlekedési hatóság egyébként évente két alkalommal (ősszel és tavasszal) közlekedésbiztonsági nyílt napot rendez ezen a telephelyen. Ezek egyik fő célja éppen az ingyenes és szankciók nélküli tanácsadás a jármű átalakítás és a tuning iránt érdeklődőknek – ismertette Molnár Péter.

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály főosztályvezetője szerint a hiányosságok indokolják az ellenőrzések megtartását. A kormányhivatal ugyanakkor továbbra is partnerként tekint valamennyi, járművét átalakítani, tuningolni kívánó autósra annak érdekében, hogy szenvedélyük ne jelentsen közvetlen veszélyforrást másokra – fogalmazott Molnár Péter.

– Orosz Csaba –








hirdetés