Csalódást keltő eredmény a Lokitól

Akt.:
Csalódást keltő eredmény a Lokitól
© Fotó: Égerházi Péter
Debrecen – Mivel a debreceni futballisták kimondva, kimondatlanul a dobogóra kerülést nevezték meg teljesítendő célként a bajnokság végére, nem volt kérdés, a Videoton elleni összecsapást be kell húzniuk szombaton este a Nagyerdei Stadionban.

A meccs előtt mindkét gárda a középmezőnyben foglalt helyet, a Loki annak is az elején, ennek ellenére a mostanság szokásos, riasztóan gyér nézőszám borzolta a kedélyeket, mindössze kétezren voltak kíváncsiak az egykoron komolyabb presztízsű párosításra. Úgy tűnik, a hajdúsági drukkerek nincsenek elragadtatva a Debrecen által elővezetett produkciótól ebben a szezonban.

Eladott labda

A Loki támadólag lépett föl mindjárt a találkozó elején, a Videoton kapuja elé húzódva várta az alkalmat a kontrákra. Tisza volt nagyon aktív az első félórában, beadását Castillion vétette el, majd később Sidibe fejelte volna a léc alá, de Danilovic hárított. A holland Castillion egy ízben tisztán is kapura lőhetett, 12 méteres löketét lábbal hárította a kapus.

Harminc perc elteltével megszerezte a vezetést a Fehérvár: egy elpasszolt labdából megiramodtak a vendégek és Gyurcsó meg sem állt a lapuig, szépen ellőtte Radosevic mellett a labdát. A szünet előtt Tisza Tibor lecsúszó beadása a lécről pattant a mezőnybe.

Nagy helyzet a végén

A szünet után Gyurcsó majdnem megduplázta az előnyüket a DVSC horvát kapusának hibája után, azonban gól a másik oldalon született hamarosan. Korhut tekert kapura egy szabadrúgást 18 méterről, a labda a hálóőr kezét is érintve a bal alsóban kötött ki.

Nem sokáig örülhettek a vendéglátók, mert Kovács István egy szép csellel becsapta a cívisvárosi védelmet és higgadtan a bal sarokba helyezett. A hátralévő időben kapart az egyenlítésért a DVSC-TEVA, Balogh Norbert közelről meglőtt labdáját a gólvonal előtt kapta ki szép mozdulattal Danilovic, ezért az eredmény már nem változott.

A Loki a hetedik helyen tanyázik a vereséget követően és az őszi mérlegén már csak egy mérkőzésen tud javítani az idén, a jövő hét szombaton az MTK együttese látogat a Nagyerdőre.

HBN-TN


OTP Bank Liga 18. forduló

DVSC-TEVA – Videoton FC 1-2 (0-1)
Nagyerdei Stadion. Vezette: Vad II. (Tóth II., Medovarszki)
DVSC-TEVA: Radosevic – Lázár, Mészáros, Brkovic, Korhut – Jovanovic, Tisza (Szécsi, 74.), Szakály (Zsidai 46.), Balogh – Sidibe, Castillion (Coulibaly, 68.)
Videoton FC: Danilovic – Nego, Lang, Juhász, Fejes – Gyurcsó (Géresi, 77.), Pátkai, Kovács, Pölöskei, Suljic (Ivanovski 84.) – Feczesin (Soumah, 92.)
Gól: Gyurcsó (31.), Korhut (62.), Kovács I. (69.)
Sárga lap: Korhut (10.), Sidibe (25.), Zsidai (59.), ill. Feczesin (44.)

Mesterszemmel

Kondás Elemér: Nagyon jól kezdtük a találkozót, több százszázalékos helyzetünk is volt. Az első kontrából betaláltak, ez megváltoztatta a játék képét. A második félidőben kiegyenlítettünk, majd a kapunál egy labdavesztés után lőttek egy gólt. Mentünk a döntetlenért, meg is volt a helyzetünk, de nem tudtunk betalálni, csak szabadrúgásból.
Horváth Ferenc: Jó meccset játszottunk, valószínűleg nem nálunk volt többet a labda, a kontráink viszont végig veszélyesek voltak. Különböző okok miatt játsszuk ezt a futballt, lehetne szebbet is, majd a tél után törekszünk erre, de a mostani is jól áll a csapatnak.



Sporthírek






hirdetés