Családi tömegverekedés volt kedden Hajdúböszörményben

Akt.:
Családi tömegverekedés volt kedden Hajdúböszörményben
© Illusztráció: HBN-archív
Hajdúböszörmény – A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást hat helyi lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. június 23-án délben egy hajdúböszörményi családi ház előtt a 23 éves N. Edina és egy 17 éves lány vitatkozni kezdett, majd rángatni kezdték egymás haját és ruházatát. Az édesapák meglátták, hogy lányaik verekednek, ezért ők és rokonaik is odasiettek. N. Edina 61 éves édesapját, a fiatalkorú lány édesapja, B. Gyula megrúgta és ököllel megütötte. Ezt látta N. Edina testvére, N. József, aki édesapjuk védelmére kelt és ököllel ütni kezdte a 38 éves B. Gyulát. A helyszínen megjelent a N. Edina nagybátyja, a 48 éves N. Rudolf is egy lapáttal a kezében, amivel B. Gyulát hátba vágta. A verekedőkhöz odament N. István is, aki egy ásóval meg akarta ütni B. Gyulát, azonban a férfi élettársa kicsavarta a szerszámot a 44 éves N. István kezéből.

Az esetről történt bejelentést követően a helyi rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol a garázdákat elfogták és a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók N. Rudolfot, N. Istvánt, N. Józsefet, N. Edinát, valamint B. Gyulát és 17 éves fiatalkorú lányát gyanúsítottként kihallgatták. Öt helyi lakos az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet, míg a 44 éves N. Istvánt a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának indítványozására.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés