Helyi közélet

2013.07.10. 12:35

Virágkocsi Kárpátalján

Debrecen - Jó esély van arra, hogy az ungváriak is láthassanak egy debreceni virágkocsit.

Debrecen - Jó esély van arra, hogy az ungváriak is láthassanak egy debreceni virágkocsit.

A 44. Debreceni Virágkarneválon részt venne az ukrán folklór együttes, Ungvárra pedig augusztus 24-ére (Ukrajna függetlenségi ünnepére) elvinnének egy virágkocsit, melyet a Debreceni Népi Együttes kísérne.

Egyebek mellett erről esett szó azon a kárpátaljai tárgyaláson, amelyet Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője és Nataliya Petiy-Potapchuk, a Transcarpathian Folk Choir művészeti igazgatója és Szalipszki Endre magyar konzul folytattak.

A Debreceni Virágkarnevál ilyen messzire még sohasem utazott. A virágkocsik speciális méretei miatt a 145 kilométeres út alatt számos technikai akadályt kell majd leküzdeni. A kompozíció például a záhonyi Tisza-hídon, a 4,1 méteres magasságkorlát miatt nem tud átmenni, ezért szét kell szerelni, majd újra fel kell építeni.

A sok éves hagyományt folytatva a Debreceni Virágkarnevál augusztus 21-én Nagyváradon is bemutatkozik, ahol néhány kocsit láthat a közönség.

HBN


A turizmussal foglalkozók biztosan örülnének egy téli Jégvirágkarneválnak.


Idén első alkalommal Kárpátaljára is elutazik a debreceni Virágkarnevál: augusztus 24-én az egyik virágkocsi a Debreceni Népi Együttes kíséretében mutatkozik be Ungváron.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában