Csaknem kétharmados többségben a konzervatív jobboldal

Csaknem kétharmados, 62 százalékos többséggel rendelkezik a lengyel törvényhozás alsóházában a vasárnapi választások két győztes jobboldali pártja – derül ki a kedd este közzé tett hivatalos mandátumelosztásból.

Csaknem 34 százaléka lett a szejmben a radikális konzervatív Törvény és Igazság Pártnak. Így több mint háromszor annyi képviselôje lesz az új alsóházban, mint 4 évvel ezelőtt. A liberális-konzervatív Polgári Platform az alsóházi helyek 29 százalékát szerezte meg, ez kétszer annyi, mint a 2001-es eredménye volt. A két párt a kampány előtt már megállapodott, hogy együtt fognak kormányozni. Ha létrejön a koalíció, 62,6 százalékos, kényelmes többsége lesz.

A földcsuszamlásszerű vereséget szenvedett szociáldemokrata Baloldali Demokratikus Szövetségnek most csak 12 százaléka lesz az alsóházban. Négy éve, az elôzô választás után 47 százalékkal kezdett hozzá a kormányzáshoz.

Az Önvédelem elnevezésű balos populista párt a képviselői helyek 12 százalékával rendelkezik, hajszállal többel, mint 4 éve. A szélsőjobbodali katolikus-nacionalista Lengyel Családi Liga kicsit több, mint 7 százalékot szerzett, 1 százalékkal kevesebbet, mint az előző választáson.

A Parasztpártnak 5,5 százaléka lesz, míg 4 éve még több mint 9 százalékot kapott a parlament alsóházában, de ezzel is elégedett lehet, mert az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy egyáltalán bejut-e.

A lengyel politikai életben lényegesen kisebb szerepet játszó felsőházban, a szenátusban a két gyôztes jobboldali pártnak együtt 83 százaléka van. A szociáldemokraták be sem jutottak.