Csaknem 3600 magánszemély és egyéni vállalkozó van a NAV szégyenlistáján

Csaknem 3600 magánszemély és egyéni vállalkozó van a NAV szégyenlistáján
© Illusztráció: Getty Images
Budapest – A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) szeptember végén 3597 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott legalább 180 napja folyamatosan egyenként több mint 10 millió forinttal – derül ki az adóhatóság honlapján közzétett adatokból.

A negyedévenként frissített adóslista élén 13,6 milliárd forintos tartozással egy magánszemély, Zhou Tejiao áll, aki a céginfo.hu adatai szerint a kényszertörlés alatt álló SAN&M Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tulajdonosa volt.

A magánszemélyek felsorolásában szerepel a volt szocialista politikus, Zuschlag János, valamint Tóthfalusi György Pál is, aki 2002-2008-ban tagja volt a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának, 2007-2009-ben pedig a BKV Zrt. igazgatóságának elnöke volt.

A NAV közzétette egyúttal a több mint 100 millió forinttal tartozó vállalkozások listáját is, amelyet 3,6 milliárd forinttal (ennek része az adótartozás, a bírság és a késedelmi kamat) az alapanyag, üzemanyag ügynöki nagykereskedelemmel foglalkozó Karlo Invest Kft. vezet a mintegy 3,1 ezer cég közül. A vállalat egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője a szlovén Karlo Cipak.

Szinte valamennyi ágazatból szerepelnek cégek a listán. Jó ideje a tartós adósok között van például a Hospinvest Egészségügyi Befektetési Zrt. és a Gyöngyösi Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft., amelyek felszámolás alatt állnak.

Fellelhető változatlanul az ugyancsak felszámolás alatt álló Herz Szalámigyár Zrt., az Electro World Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt.

A tartós adósok közé tartozik a felszámolás alatt álló dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Nonprofit Kft. és a Magyar Mozgókép Közalapítvány is.

– MTI –








hirdetés