Csaknem 20 ezer hektáros terület égett le a babaváró buli miatt

A tűzvész, ami 2017 áprilisában pusztított
A tűzvész, ami 2017 áprilisában pusztított - © Fotó: Arizona Department Of Forestry And Fire Management
Tucson, Arizona – Sok szülőhöz hasonlóan az amerikai Dennis Dickey is szerette volna emlékezetessé tenni azt a pillanatot, amikor megtudja a születendő gyermeke nemét. Az ötlete azonban nem úgy sült el, ahogyan azt tervezte, tettéért bíróság elé kellett állnia.

A BBC értesülései szerint a határőrként szolgáló férfi azt tervezte, hogy a fegyverével rálő egy céltáblára, ami kék vagy rózsaszín porral teríti be a környéket, mikor felrobban. Azonban a céltáblában robbanékony tannerit is volt, így a lövésével egy futótüzet indított el, amely egy héten keresztül pusztított.

A 2017 áprilisában történt eset Samwill tűzvész néven lett ismert, és 800 tűzoltóra, valamint 8 millió dollárra volt szükség ahhoz, hogy megfékezzék a lángokat. Ráadásul több száz embernek kellett elhagynia az otthonát. A tűz emellett átterjedt a Coronado Nemzeti Erdőre is.

Tette miatt a férfi idén szeptemberben állt bíróság elé. A most 37 éves Dennis Dickeyt 5 év próbaidőre ítélték, illetve meg kell térítse az általa okozott több mint 8 millió dolláros kárt. A megegyezés szerint előlegként 100 ezer dollárt fizet ki, a fennmaradó tartozását pedig részletfizetéssel egyenlíti ki.