Csak szex?

Csak szex?

Debrecen – A filmnek – sikere és
üde ötletei ellenére is – van egy
bárgyú félreértése.
Szűkös szókincse közepette igen
előkelő helyen „igéskedik” a
„dugni”-féle szeretkezési
hétköznapiság. Boda
István jegyzete.


Gyújtott egy szál gyertyát a
negyvenedik magyar filmszemle tiszteletére a
közszolgálati televízió is.
Szombat este műsorra tűzte Goda
Krisztina
„Csak szex és
más semmi” című opuszát
s mint emlékszünk rá, az, akkor,
2005-ben komoly sikert aratott a nézők
körében. Szükségszerűen,
mivel a közhely-rituálénak
már csak ez a fátuma.


S ha meg még külön hangsúlyt
kap az is, hogy itt csak arról lesz szó,
és semmi másról, aligha marad el a
tetszésnyilvánítás.
Más kérdés, hogy utólag
és a tévé roppant, ám
mégiscsak szűkített
arénájában a játék
ugyanazzal a hancúrral éli-e meg a maga
erotikáját, mint a mozivászon
direkt erre tervezett nyoszolyáján?


Aligha kétséges, hogy a „Csak
szex” a képernyőn sem
szégyenkezhetik, bár az import
közhelyek túlságosan is
feltüntetik a forrásmunkákat. Az
erkélyjelenet például feminin
adaptációja Gene Wilder
egy szál gatyájának – Piros
ruhás nő –, amikor is a balszerencse
vágja orrba a félrelépni
kívánkozó hősszerelmest.
Igaz, annak a helyzetnek a végkifejlete
ütősebb, de hát ott a tét is
vérre menőbb. A
vígjáték-ugyanaz viszont kiharcol
magának egy kis eredetiséget.


Szellemesen. Az otthonában megriasztott
ügyvéd ugyanis hirtelen zavarában
azt nyögi várandós
feleségének szeretője
személyiségét letagadva: senki,
senki, csak valami jehovista! A menyecske szeme
villámlása azonban – miközben
semmi jót nem ígér – azt is
sejteti, hogy a férfiúi
gyávaságának ő húzza
el majd a nótáját. És akkor
még nem is beszéltünk a
„Jó barátok”
szófordulatairól, mi van?, mi van?, avagy
a „peteérés” Mónika
hisztijeiről. Szerencsére a hollywoodi
klisék bírnak némi
magyarított bájjal, s a két figura
jóvoltából tetszetős
és finom vonzerővel. Schell
Judité
és Dobó
Katáé
az érdem.

A filmnek azonban sikere és üde
ötletei ellenére is van egy
bárgyú félreértése.
Szűkös szókincse közepette igen
előkelő helyen „igéskedik”
a „dugni”-féle szeretkezési
hétköznapiság. Az új
keletű egyértelműség nemcsak
hogy bántja a fülünket, de meg is
alázza azt, mivel arról akar
meggyőzni bennünket, hogy eme emberi
szertartásnak ma már csak ilyen
kopár variációja létezik.
Amit részegen ugyanúgy lehet gyakorolni,
mint előre tervezett
szükségletként.


Még jó, hogy a befejezés
felülírja ezt a
reménytelenséget, s ha egy gügye
dallal is, de azt harmonizálja:
boldogság, gyere haza! S ebben azért ott
van a női lét
romantikája…
– Boda István –

Címkék: , , , ,