Csak szép remény volt, amikor indult: 30 éves az idegennyelvű orvosképzés Debrecenben

Csak szép remény volt, amikor indult: 30 éves az idegennyelvű orvosképzés Debrecenben
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A kezdetekhez képest majdnem megszázszorozódott a külföldi hallgatók létszáma.

Idén 30 éves az idegen nyelvű orvosképzés a Debreceni Egyetemen. Az évforduló alkalmából az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) csütörtök délután díj­átadóval egybekötött ünnepi ülést tartott az egyetem aulájában. Annak idején 1987-ben a mai viszonyokhoz képest kevesen, ötvenhárman alkották az első évfolyamot, amelyből végül az első diplomaosztón heten kaphatták kezükbe a diplomájukat.

Amikor elkezdődött, még csak egy szép reménye volt az orvostudományi egyetemnek, hogy ebből idővel egy sikeres program lesz.”

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

Így elevenítette fel a kezdeteket dr. Mátyus László, az ÁOK dékánja. – Mára ez egészen más perspektívát mutat, a mostani első évfolyamunkra csak orvostanhallgatóból több mint háromszázat iskoláztunk be. A legtöbb diák az általános orvos szakra érkezik, 107 ország hallgatóját fogadja az egyetem, ebből orvosi tanulmányokat több mint 60 országból folytatnak diákok. A legtöbben Nigériából, Iránból és Izraelből érkeznek, de a Távol-Keletről is egyre fokozottabb az érdeklődés. Az egyetem összességében 40 fölötti angol nyelvű programunk van. Az ünnepi ülésen adták át az ÁOK Kari Tanácsa, valamint a kar hallgatói által odaítélt díjakat.

Több mint hatvan szakon

– A Debreceni Egyetem idén várhatóan ötezer külföldi hallgatója számára több mint 60 szakon kínálunk idegennyelvű képzéseket, legnépszerűbb szakjainknak az orvos, fogorvos, mérnök, informatika, valamint a közgazdaságtan számítanak – mondta el Jenei Attila, az ÁOK Nemzetközi Oktatási Központjának igazgatója.

HBN–MSz



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés