Csak szavak

„Mióta készülök, hogy elmondjam neked” kapcsolatunk múltját, jelenét. Sorba vegyem végre, hol támasztottál, karoltál, tapostál, mikor, hogyan, s miért. Horváth Borbála írása.

Hol hátnekivetésre való fája voltál lombosodó cserjeelmémnek, hol kapaszkodókaróm, vagy kifordultál a földből, hogy másik végeddel szúrj szaggatott lelkembe, te rosszakaróm.

Hála Istennek van apám, s anyám, ezért tudhatom, mi fán terem a Gőgös Gúnár Gedeon. Nem tanácsoltak el iskoláim fura urai, a Medgyessyben már érthettem, amit ír Ady vagy Radnóti. Hol volt már akkor „messzeringó gyerekkorom világa”…

Azóta gyűlnek talpamra 365 naponta a napkerülő-körök. Átléptem annyi szenvedélyen, ráuntam egyre-másra, de ahogyan Anna, úgy a mi kötelékünk is…

Jössz velem hűségesen új meg új kabátban, fénylesz slammerek fogai között, hangszereken, Szabó Balázs-szájban. Díszvendég vagy az esküvőmön, férjemet és feleségét körülölelni nem vagy rest; az első tánc alatt csak te tudod, hogyan „mossa az eső össze szívünket”.
Nem lettem oktató, annál inkább (klaviatúra- és) töltőtollkoptató, illenék megfogalmazni, hogy mi vagy. Semmi. A városi napfelkelte és az „aszfalt szennyén szerteszét gurult A Végtelen Fény milliom karátja” közötti különbség csak. Nekifutok újra, de szókincsem rád zizegő éjibogár-had: „nekimegy a falnak, Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.”

Horváth Borbála