Csak nyugodtan és gyalog

Csak nyugodtan és gyalog
A harminchetes számú főút teljes hosszán az erdőbenyei elágazás és Sárospatak között, a zsolcai almáskert, és a szerencsi vasúti átjáró környékén találtunk kátyúkat.

A Szilveszterkor még tátongó lyukakat bedolgozták jórészt, viszont Hegyalja kapujánál érdekes dolgot figyeltünk meg. Látni a munkavégzések nyomait, viszont a tömedékelések között új kráterecskék vannak kialakulóban. Feltehetően háromféle probléma lehet itt. Csak minden második kátyút aszfaltozták ki, vagy újak keletkeztek, esetleg a már kistoppoltakon jelentek meg új üregek.

Célravezető kutyagolás 

Nem érdemes Tarcal irányából Prügy felé autózni, különösen nem éjszaka. Ezen az alsóbbrendű úton csak szapora szlalomozással érhet célt az autós, egyszerűen felfoghatatlan, miként tudott az aszfaltcsík a végtelenségig lepusztulni. Azt nem lehet letagadni, hogy nem tudnának a problémáról a szakemberek, mert két helyen is kihelyezték a húsz kilométeres sebességre ösztökélő táblát. Aki kocsijukat kímélők jobb, ha Prügyről Szerencs, vagy Tokaj irányából közelítik meg Tarcalt, bár az út hagy kívánnivalót Taktabáj és Csobaj között, valamint Tiszaladány határában is. Az ominózus szakaszon legjobb egyet gyalogolni. 

Serfőző László








hirdetés