Csak nehogy gondolkozzon!

Akt.:
Meggyőződésem szerint a magyar gazdaságpolitika tökéletes zsákutcába kormányozta a hazai gazdaság szekerét, amikor a rendszerváltozás környékén az olcsón végezhető, nagy élőmunka-igényű, de speciális szakértelmet nem igénylő, és így különösebb hozzáadott értéket felmutatni sem képes bérmunka-szektorral kötelezte el magát. Petneházi Attila írása.

Ment is ez addig, amíg fel nem bukkant a globalizálódó világunk horizontján a magyarnál is olcsóbb ukrán, bolgár, távol-keleti munkaerő, és be nem darált olyan komplett ágazatokat, mint például a nagy multú hazai textil-, ruha- vagy konzervipar.

De a bérmunkával nem csupán az volt a baj, hogy egy idő után alulmaradtunk a nagy nemzetközi „rabszolgatartásban”, hanem az is, hogy elkényelmesítette a piaci szereplőket. A példánknál maradva: a holland vagy a német partner hozta a szövetet, a cérnát, a gombot és a szabásmintát, esélyt sem adva a magyar konfekcióiparnak az ötletelésre, az önmegvalósításra. Annyi volt ránk bízva, hogy a varrógép fölé görnyedve elkészüljön a szállítmány, mire a külföldi kamion érkezik.

Így lettünk az idő múlásával több millió minimálbéres országa, ahol a főnök és a beosztott egyaránt minimálbéresként tartatik nyilván az adóhivatalnál. Most persze, amikor az éhbérért foglalkoztatás szerencsére kezd kikopni a divatból, főhet a fejük a munkáltatóknak. Egyre több cégről, sőt komplett ágazatokról derül ki, hogy az általa végzett tevékenység bizony nem bírja el a kétszámjegyű minimálbér-emelést; ráadásul már elküldeni sincs kit…

– Petneházi Attila –








hirdetés