Csak azért is verset!

Vers az Élettudományi Központ üvegfelületén
Vers az Élettudományi Központ üvegfelületén - © Fotó: Matey István
Talán soha nem volt még ekkora szükségünk versekre, mint napjainkban. A prózai hétköznapok inverzeként követelnek időt ezek a sorok, melyek ritmikája gyorsan beépül tudatunkba, rímei megnyugtatják a lelket, tartalmának finomra csiszolt volta pedig iránytűként szolgál, amikor a túl sok inger, túl sok gondolat nem ad teret elménk lecsöndesítésére. Szakál Adrienn írása.

A költészet örök érvényű értéke maga a szabadság, hiszen nem söpörhette el még a XXI. század funkcionális arroganciája sem. A költészet semmiféle elméleti vagy gyakorlati célra nem szolgál, hanem tisztán a művészeti érdek, a szépnek, a tetszésnek, a gyönyörködtetésnek érdeke uralkodik benne. A vers olyan energiákat hordoz, melyek erőt adnak megérteni és értelmezni akár társadalmi kérdéseket, akár a másik nem olykor megfejthetetlen titkait, hiszen a szerelmi vallomás leggyakoribb formája is egyben. És ezt az erőt mi sem bizonyítja jobban, mint a szavalóversenyek, a versírásra buzdító pályázatok vagy éppen a slam poetry töretlen népszerűsége.

A magyar költészet napján (is) jó magyarnak lenni, hiszen anyanyelvünk páratlan gazdagságágából meríthettek, meríthetnek költőink, briliánssá emelhették műfordításaikat, olyan árnyalatokat, hangulatokat, képi világot véshettek papírra, melyek a következő generációk szellemi táplálékául szolgálhatnak, vagy a versírást mint az önkifejezés egyik fontos eszközét adhatják tovább.

A vers szükségességének, nélkülözhetetlenségének önnön jövőnkkel kötött vérszerződése magába foglalja a nyolc­évesek lerágott grafittal írt szerelmes verseit, a fesztiválok zenei színpadán felcsendülő verzéket és minden olyan pillanatot, amikor a világ zajából kihallunk egy rímpárt, mert ekkor érezhetjük igazán: megállt az idő.

Szakál Adrienn