Csak addig kellett neki az autó, amíg eláll az eső

Csak addig kellett neki az autó, amíg eláll az eső
© Fotó: police.hu
Tiszacsege – Autózott egyet a Suzukival Tiszacsegén, aztán meg jól összetörte. A balmazújvárosi rendőrök eljárást indítottak a kerecsendi férfival szemben.

Egy tiszacsegei lakos június 22-én 18 óra 15 perc körül felhívta a rendőrséget, és elmondta, hogy amíg a háza előtt leparkolt gépkocsijából pakolt, egy férfi beült az autóba, és elhajtott azzal. A bejelentő elmondta, hogy egy másik gépkocsival a járműve keresésére indult, amikor azt látta, hogy azzal balesetet szenvednek.

A rendőrök adatgyűjtést végeztek és a baleset helyszínére mentek, ahol elfogták a 25 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint engedély nélkül elvitte a Suzukit. A gyanúsított Tiszacsegén közlekedett a járművel, amikor elveszítette uralmát a gépjármű felett, és egy ingatlan kerítésének hajtott, majd áttörve azt az udvaron állt meg.

csege2Fotó: police.hu

A kerecsendi lakos kihallgatásán beismerő vallomást tett és elmondta, hogy nem akarta ellopni a Suzukit, csak addig akarta használni azt, amíg eláll az eső.

K. Balázzsal szemben a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vétele mellett folytatja az eljárást.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –


Illusztráció: Facebook / Országos Mentőszolgálat
Hajdú-Bihar - Ittas sofőrök, rendszámcsere, macskamentés a tegnapi nap mérlege. Egy nagyméretű fa borult az úttestre, illetve a járdára pénteken délelőtt Berettyóújfaluban, a rendőrkapitányság épületével szemben. A helyi tűzoltók motoros láncfűrésszel eltávolították. Személyi sérülés nem történt....