Coulibaly cipőjéből Palermóba

Coulibaly cipőjéből Palermóba
© Fotó: U.S. Città di Palermo / Facebook
Debrecen – Egykori utánpótlástrénere, Bücs Zsolt nagyon drukkol Balogh Norbertnek a Serie A-ban.

Nagyot ugrott a számára egyelőre jobbára ismeretlennek számító Serie A-ba Balogh Norbert, a DVSC-TEVA korábbi, az US Cittá di Palermo jelenlegi támadója. Balogh vasárnap már be is mutatkozott új csapatában, 20 percet kapott a Genoa ellen 4-0-ra elveszített bajnokin. Mint ismert, a februárban a huszadik évét betöltő futballista szerdán 2,2 millió euróért szerződött el az olasz első osztályba. A kontraktus megkötéséről már többen elmondták véleményüket, most egykori utánpótlástrénerének, a jelenleg a III. Kerületi TVE-t irányító Bücs Zsoltnak voltunk kíváncsiak a gondolataira.

Cselezz bátran!

– Az U16-osok edzőjeként ismertem meg Norbit, 2011 nyarán – fogalmazott a Pro Licences szakember. – Előzetesen volt, aki azt mondta róla, nem jó a srác összjátékban, állandóan cselez. Figyeltem a mozgását, majd odahívtam magamhoz Norbit, és közöltem vele, hogy bár mindenki azt mondja neki, ne cselezzen, én éppen erre akarom kérni, mert ez a képessége fogja azzá tenni, aki ő valójában. Azonban hozzátettem, ezt a képességét meg kell tanulnia használni. Bevezettünk egy szabályt, amely bizonyos érintésszámot határozott meg neki, s ha indokolt volt, akkor trükközhetett. A gyakorlások végén mindig elmondtam neki, hogy miben hibázott. Három hónap után eljutottunk arra a szintre, hogy amikor rosszul döntött, mindig feltette a kezét és ez nagyon fontos! Ha a saját hibáiddal tisztában vagy és ki tudod javítani, az már egy magasabb szint – mondta Bücs.

Kemény az olasz bajnokság

Balogh Norbert pár hét után elárulta a trénernek, hogy nehéz helyzetben vannak, mert az apja börtönbe került. – Beszéltem Herczeg Andrással, aki maximálisan partner volt mindenben, szereztünk neki buszbérletet, étkezési lehetőséget biztosítottunk számára és mivel ugyanakkora lába volt, mint Coulibalynak, megfelelő cipő is hamar került a lábára. Sajnálom, hogy csak egy fél évet tudtam vele dolgozni, mert rengeteget fejlődött, egy idő után már nagyon sok gólt rúgott. A korából adódóan a helyzetkihasználása még nem tökéletes, úgy vélem, sokszor kapkod a kapu előtt. Ha megfelelő rutint szerez, ebben is fejlődni fog – mondta a DMVSC egykori középpályása.

Bücs kicsit félti Baloghot az olasz bajnokságtól, de mivel ez a lehetősége adódott, bele kellett vágnia. – Most a továbblépéshez jobb lett volna mondjuk a holland bajnokság, ahol inkább játsszák a futballt, mint a Serie A-ban. Ott ha egy-másfél évet szerepelt volna, izmot pakoltak volna rá, tehát felépítették volna fizikálisan, akkor könnyedén vezethetett volna az útja egy angol vagy német középcsapatba, ahol topjátékossá válhat. De természetesen nagyon szurkolok neki, bízom benne, hogy így lesz és Palermóban is beváltja a hozzá fűzött reményeket!

HBN-TN



Sporthírek






hirdetés