Contador a Párizs-Nizzával hangol a Tour de France-ra

Budapest/Párizs – A spanyol Alberto Contador a vasárnap rajtoló Párizs-Nizza viadallal hangol idénybeli legfontosabb kerékpáros versenyére, a júliusi Tour de France-ra.

A 33 éves bringás hat éve nem szerepelt a Párizs-Nizzán, amelyet 2007-ben és 2010-ben megnyert, 2009-ben pedig negyedik volt.

“A vasárnap kezdődő viadal ugródeszka számomra a Tourra. Ez egyrészt egy speciális verseny, amelyen rendszerint jól szerepelek. Olyan nagy az iram, hogy az egész szezonra jó alapul szolgál. Másrészt nehéz is, mert nagyon sok kiváló rivális indul rajta, és gyakran az időjárási körülmények is kemények” – idézte Contadort a cyclingnews című szaklap.

Hozzátette: győzelmi reményekkel vág neki a március 13-ig tartó futamnak. Contador jól kezdte az idényt, egy portugáliai viadalon szakaszt nyert, és összetettben harmadik lett. Kiemelte: a mostani szezon azért is különösen fontos a maga és csapata számára, mert Oleg Tinykov orosz tulajdonos és a Tinkoff Bank az év végén megszünteti a támogatást.

Contador a legjelentősebb körversenyek közül a Tourt 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben, a Giro d’Italiát 2008-ban, 2011-ben és 2015-ben, míg a Vuelta a Espanát 2008-ban, 2012-ben és 2014-ben nyerte meg. Utóbb azonban doppingvétség miatt a 2010-es Tour- és a 2011-es Giro-elsőségét törölték.

– MTI –








hirdetés