Civil nyomozók is lesznek a vásárban, nem érdemes lopással próbálkozni

Civil nyomozók is lesznek a vásárban, nem érdemes lopással próbálkozni
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az alábbi tanácsokkal kívánja elősegíteni, hogy a 2016. május 7-én és 8-án megrendezendő Debreceni Tavaszi Országos Kirakodóvásár idején se váljanak bűncselekmény áldozatává.

A vásár területén és annak környezetében a rendőrség feladata a közrend, közbiztonság fenntartása, a közlekedés zavartalanságának biztosítása, a jogsértő magatartások megelőzése, kiszűrése, felderítése. Nem csak egyenruhás rendőrök fogják felügyelni a rendet, hanem civil ruhás nyomozók is.
Az áldozattá válás kockázata jelentősen csökkenthető néhány óvintézkedés betartásával, ezért kérjük, hogy a vásár forgatagában is figyeljenek értékeikre!

A vásár a zsebtolvajoknak ideális elkövetési terepet jelenthet. A lopások elkerülése érdekében értéktárgyait, pénztárcáját, mobiltelefonját, iratait ne tegye a táska tetejére, annak külső zsebébe, hanem belső zsebben helyezze el, vagy zárható táskában, amelyet tartson szorosan testközelben. A vállra akasztható táskát ne a háta mögé tegye, hanem tartsa a teste előtt, vagy szorosan a hóna alatt, így észrevétlenül senki nem nyúlhat hozzá.

Ügyeljen arra, hogy a bankkártyája mellett véletlenül se legyen ott a PIN kód. Gyanús viselkedést tanúsító személyek megjelenése esetén ellenőrizze értékeinek meglétét, és ha tetten érte a zsebtolvajt, hangosan kérjen segítséget a közelben tartózkodóktól. Ne szálljon szembe az elkövetővel!

Még rövid időre se hagyjon gépkocsijában jól látható helyen értékeket. Ne feledje a gépkocsi utastere nem értékmegőrző. Minden esetben győződjön meg arról, hogy bezárta a kocsiajtókat, ablakokat, a csomagteret. Amennyiben rendelkezik vele, helyezze üzembe az autó riasztóját is.

Tömegben nagy a veszélye, annak, hogy az együtt érkező hozzátartozók elveszíthetik egymást. Ez főként akkor jelent gondot, ha a gyermekkorú, vagy az idős hozzátartozó nem tud megfelelően tájékozódni. Fordítsanak fokozott figyelmet gyermekeikre, valamint idős hozzátartozóikra. Beszéljék meg, ha elkeverednének, pontosan mikor és hol találkozhatnak. Kisgyermek esetében jó megoldás, ha alkoholos filccel ráírják alkarjára az elérhetőségüket (például: ANYA: 06-00-000-000)! Eltűnés esetén haladéktalanul tegyenek bejelentést a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó számon, illetve forduljanak bizalommal a legközelebbi rendőrhöz!

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –


Tavaszi nagyvásár: erre még véletlenül se közlekedjen!
Debrecen – A Debreceni Közterület Felügyelet május 7-én és 8-án ismét megrendezi a Tavaszi Országos Kirakodó Vásárt. Itt egy kalauz az autósoknak és a bicikliseknek, merrefelé nem érdemes járni ezen a két napon.


Változik a közlekedés rendje a tavaszi nagyvásár idején Debrecenben
Debrecen – 2016. május 6. és 8. között rendezik meg Debrecenben az Országos Tavaszi Kirakodóvásárt a Böszörményi úton. A vásár zavartalan lebonyolítása érdekében, május 6-án, pénteken 17 óra 30 perctől a szervezők teljes szélességben lezárják a Böszörményi út Füredi út és Doberdó utca közötti, a Bolyai utca Böszörményi út és Thomas Mann utca közötti, illetve a Békessy Béla utca Böszörményi út és Görgey utca közötti szakaszát.








hirdetés