2012.02.12 18:43; Frissítve: 2012.02.12 18:43


Cinema Total 5 – Vajna: Külföldön is látják, hogy működik a magyar film

Berlin, 2012. február 12., vasárnap (MTI) – Sikerült eljuttatni az üzenetet, most már külföldön is látják, hogy működik a magyar filmgyártás és a filmtámogatás új rendszere, és sok változás történt az elmúlt évben – mondta az MTI-nek adott berlini interjújában Andrew Vajna kormánybiztos vasárnap.

A filmipar megújításáért felelős szakember a német fővárosban működő magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) Cinema Total nevű rendezvénysorozatának vendégeként vett részt nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen, amelynek témája a magyar film elmúlt egy éve volt. 

A fórumot követően úgy fogalmazott, fontos volt, hogy a szakma külföldi képviselői is tisztában legyenek az átalakításokkal, amelyek során sikerült rendezni a filmgyártás mintegy 10 milliárd forintos adósságának java részét és megkezdődött a pályáztatás. 

A következő egy évre Andrew Vajna 10-12 film elkészülését tervezi, valamint egy workshop elindítását fiatal alkotók számára, emellett szeretné felfejleszteni a forgatókönyvírást is. Mint azt az MTI-nek elmondta, külföldi szakembereket akar meghívni Magyarországra, hogy “kedvet teremtsenek” az íráshoz.

Legfontosabb célkitűzései között szerepel, hogy felszámolja a kalózkodást. Magyarország sajnos vezető ezen a téren a világon – emlékeztetett. Mint mondta, el kell érni, hogy szigorítsák a szerzői jogokról szóló törvényt, és hatékonyabban be is tartsák. Véleménye szerint az igazságszolgáltatási rendszer nem érzi át kellően ennek a problémának a súlyosságát.

Kormánybiztosként fontos feladata, hogy külföldi produkciókat vonzzon Magyarországra, ennek részeként az elkövetkező időszakban tárgyalásokat akar folytatni az önkormányzatokkal arról, hogy miként lehetne “egyablakos” rendszerben megoldani a (forgatási) helyszínek kezelésének ügyét. Ugyanígy párbeszédet kezdene a természetvédelmi hatóságokkal a zöld területek használatáról.

A külföldi produkciók jelentős mértékben hozzájárulhatnak Magyarország GDP-jéhez és munkát adnak a magyar szakembereknek – jegyezte meg. Ezért folyamatosan tárgyal külföldi partnerekkel, de az üzleti szabályok értelmében még nem beszélhet ezekről. Emlékeztetett, a Die Hard című akciószéria ötödik részét Magyarországon forgatják áprilistól, és még 2-3 produkció érkezik majd Magyarországra. Hosszabb távon az a célja, hogy évente 10-12 külföldi film készüljön magyar helyszíneken. Ehhez meg kell tartani az adókedvezmény intézményét – emelte ki. Ezzel kapcsolatban el akarja érni, hogy az adószabályok “kicsit jobban” kedvezzenek a filmgyártásnak.

A CHB hagyományosan a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale magyar kísérőrendezvényeként szervezi a Cinema Totalt. A német főváros rangos seregszemléjén Fliegauf Benedek Csak a szél című munkája versenyben van a legjobb filmnek járó Arany Medvéért. Vajna a film beválogatásáról azt mondta, büszke arra, hogy egymás utáni két évben is volt magyar alkotás a versenyprogramban. Tavaly Tarr Béla alkotása, A torinói ló szerepelt nagy sikerrel Berlinben. A kormánybiztos díjban reménykedik Fliegauf filmje esetében és megjegyezte, nagyon jót tesz a magyar filmnek, hogy a Csak a szél a versenyprogramban szerepel.

A Magyar Nemzeti Filmalap a világ hatvan vezető fesztiváljára küld alkotásokat, kiemeltként kezeli a berlini mellett a Sundance Filmfesztivált, valamint a cannes-i, a velencei és a torontói mustrát – mondta.

Fliegauf Benedek filmje a magyarországi romagyilkosságok hatására született, Vajna ezzel kapcsolatban rámutatott, a Filmalap nyitott minden társadalmi problémát feszegető filmre. “Tudnunk kell társadalmi gondokat kreatívan elmesélni” – fogalmazott. A Filmalap úgy ítéli meg, “a forgatókönyvön múlik minden” – fűzte hozzá Havas Ágnes, az intézmény vezérigazgatója. 

A magyar film Vajna szerint most “késésben” van a nemzetközi porondhoz képest, mert az elmúlt másfél évben alig folyt munka. A helyzet azonban rendeződött, a művészek újra dolgozhatnak, cél pedig az, hogy erősebb legyen a nemzetközi jelenlét. Ezt nagyban segítik a sikeres fesztiválszereplések – mondta végezetül.

- Pietsch Judit, az MTI különtudósítója -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
OGY – Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az állampolgárok tájékoztatásához és véleményének megismeréséhez [...] tovább »
Mal: teljesíthetetlen az ötnapos határidő, nincs technológia a vörösiszap-tározó lefedésre
Ajka, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Nem áll rendelkezésre a hatóságok által engedélyezett és bevizsgált [...] tovább »
OGY – Felfüggesztették az ittasan karambolozó fideszes képviselő mentelmi jogát
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn felfüggesztette a fideszes Tilki Attila [...] tovább »
OGY – Új törvényt hoztak a közadatok újrahasznosítására
Budapest, 2012. május 21., hétfő - Az Országgyűlés hétfőn új jogszabályt fogadott el a közszféra [...] tovább »
A forint erősödött az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest kora estére
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A forint erősödött hétfőn kora estére a délutáni és a reggeli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés