Cigit kértek, benzines kannát vittek

Polgár – A hajdúnánási rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két gyanúsítottal szemben akik a gyanú szerint Polgáron rabolták ki áldozatukat.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytatott rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 18 éves V. Tibor és 17 éves fiatalkorú társával szemben.

A nyomozás adatai szerint a két fiatal fiú 2014. augusztus 14-én 19 óra 35 perc körüli időben Polgáron a Szabadság utca és a Rozmaring utca kereszteződésében megállították az ott kerékpárral közlekedő helyi férfit, akitől cigarettát kértek. Miután a sértett egy-egy szál cigarettát átadott a fiataloknak, felült a kerékpárjára, és elindult, V. Tibor azonban utánaszaladt, és hátulról megfogta a kerékpár csomagtartóját, majd megrántotta a járművet, melynek hatására az 52 éves férfi elesett. A sértett fel tudott állni a földről, majd a 18 éves fiú meglökte őt, míg társa elvette a férfi kezében lévő benzines kannát. Ezt követően a gyanúsítottak a helyszínről elmenekültek.

A Polgári Rendőrőrs járőrei személyleírás alapján a két helyi lakost fél órán belül azonosították és elfogták, majd előállították a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként történő kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették a két fiatalt és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, melyet az eljáró nyomozási bíró 2014. augusztus 17-én elrendelt.

A terheltekkel szemben folytatott nyomozást a Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a napokban befejezte és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészség részére vádemelési javaslattal megküldte.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés