Cigarettát, készpénzt rabolt ismerősétől az utcán

Biharnagybajom – A püspökladányi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a biharnagybajomi férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolta ismerősét.

A nyomozás adatai szerint egy férfi tett bejelentést a rendőrség ügyeletére 2015. október 3-án 2 óra 30 perc körül arról, hogy Biharnagybajomban ismerőse kirabolta az utcán, elvette tőle készpénzét, valamint a cigarettáját. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol megállapították, hogy a sértett az egyik presszóból indult haza, amikor az utcán megállította M. István, aki pénzt követelt tőle, azonban a sértett nem akart neki adni, ezért kétszer arcon ütötte. Az áldozat erre odaadta a pénzét támadójának, majd hazament és értesítette az esetről a rendőrséget. A férfi a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A 30 éves terheltet a Biharnagybajomi Rendőrőrs munkatársai otthonában elfogták és előállították a rendőrőrsre. A nyomozók a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2015. október 5-én elrendelt.

M. Istvánnál a rendőrök megtalálták az eltulajdonított készpénzt, amelyet lefoglaltak és visszaadtak a sértett részére.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a biharnagybajomi lakos ellen rablás és súlyos testi sértés kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

– police.hu –








hirdetés