Célba veszik a dobogót

Szakály Péter és Kondás Elemér
Szakály Péter és Kondás Elemér - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Jól sikerült a felkészülés, nincs sérült a keretben, minden adott egy jó tavaszi szerepléshez.

– Az előttünk álló tavaszi szezon igen rövid lesz, mindössze két és fél hónapos, ez alatt az időszak alatt reményeink szerint 18 mérkőzést vív majd a csapat, ez ugye azt jelentené, hogy bejutunk a Magyar Kupa döntőjébe. A finálé mellett az a másik célkitűzésünk, hogy a DVSC-TEVA a dobogón végezzen – kezdte mondandóját Szima Gábor, a klub elnöke a csütörtök délutáni sajtóbeszélgetésen a Nagyerdei Stadionban. A Loki első embere hozzátette, az ősz folyamán is akadtak kiemelkedően jó mérkőzései a piros-fehéreknek, azonban voltak gyengébb meccsek is, tavasszal szeretnének kiegyensúlyozottabban szerepelni és a DVSC presztízséhez méltóan teljesíteni, növelni akarják a nézőszámot, ehhez az kell, hogy mindenki a futballra koncentráljon és a gárda mellé álljon.

Novakovics befejezi

Györky Gábor, a Debrecen pályaedzője elmondta, nagyon sűrű a mezőny, szinte minden csapat az élbolyban szeretne végezni, ez az elvárás a DVSC-vel szemben is. Mint megtudtuk, a hajdúságiak fizikális mutatói a legjobbak között vannak, azonban a futball összetettebb játék annál, hogy csak az erőnlét döntse el a pontok sorsát.

Mint kiderült, Kondás Elemér vezetőedző Telkiben vett részt egy szakmai továbbképzésen, ezért képviselte ezúttal a szakmai stábot Györky és Sándor Tamás. Utóbbi tréner kijelentette, természetesen szeretnének a hazai meccseken továbbra is dominálni, azonban sokat változott az elmúlt években a foci, nem könnyű folyamatosan nyomás alatt tartani az ellenél kapuját.

Szima Gábor elárulta, hogy Castilliont, Sóst és Szilvásit azért adták kölcsön a télen, mert a hosszú távú terveikben szerepelnek az említett labdarúgók, Zsidai pedig az állandó játéklehetőség miatt távozott Felcsútra. Az elnök úgy vélte, Holman, Djemic és Takács is nagy értéke lesz a Lokinak, de némi idő kell, hogy beilleszkedjenek az új szerzemények. Egy elhangzott kérdésre Szima azt válaszolta, sajnos Nenad Novakovics olyan súlyosan megsérült a múlt tavasszal, hogy a pályafutásának nagy valószínűséggel vége.

A csapatkapitány, Szakály Péter leszögezte, nem akar nagy szavakat használni, de a felkészülés remekül sikerült és az, hogy nincs sérült a keretben, nagy erősítésnek számít a tavaszra. – Sokat voltam maródi ősszel, ennek részben lelki okai is voltak, azonban lezártam magamban a múltat és készen állok az előttünk lévő szezonra.

A szélső, Horváth Zsolt szerint decemberben, az MTK elleni meccsen átszakadt benne egy gát a mesterhármasát követően, és tavasszal szeretné állandósítani a helyét a kezdőcsapatban.

HBN








hirdetés