Carl Lewis és Leroy Burrell nyomdokain

Akt.:
Carl Lewis és Leroy Burrell nyomdokain
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Kazi Tamás egy romantikus leánykéréssel tette még emlékezetesebbé a Los Angeles-i edzőtáborozását.

Hazánk legjobb középtávfutója, Kazi Tamás a világ egyik leghíresebb és legjelentősebb atlétikai műhelyében, a Santa Monica Track Clubban készült az előttünk álló idényre. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola bajnoka készséggel beszélt a Naplónak a Los Angelesben töltött három hónapról, illetve a jövőbeli terveiről.

Honnan jött az ötlet, hogy Santa Monicában edzőtáborozzon?

Kazi Tamás: Mindenképpen egy nagyon komoly felkészülést akartam végezni, s az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, más helyszínt kellett keresnem. Korábban edzőtáboroztam Dél-Afrikában és Kenyában is, de mivel anyagilag nagyon megterhelő egy-egy ilyen edzőtábor, így mindenféle segítő, például edző és masszőr nélkül készültem. A szakmai vezetés kikötötte, most egyénileg nem készülhetek a szezonra, így komolyan át kellett gondolnom, hogyan tovább. A 400 méteres síkfutás magyar csúcstartója, Deák Nagy Marci korábban ajánlotta, próbáljam ki azt, amit ő csinál, azaz az Egyesült Államokban egy amerikai edző irányítása mellett egy nemzetközi csapatban tréningezni. Ez volt az alapötlet, aminek utána jártam, s végül felvettem a kapcsolatot a Santa Monica-i klub alapítójával, Joe Douglasszel.

Fotó: Magánarchívum Fotó: Magánarchívum ©

A Santa Monica Track Club világszerte jól ismert a sportbarátok körében, hiszen olyan világsztárok viselték a klub szerelését, mint az olimpiai bajnok Carl Lewis és Leroy Burrell. Mivel tudta meggyőzni a vezetést, hogy helyet csináljanak a csapatban egy magyar középtávfutónak?

Kazi Tamás: Az eredményeim sora, köztük a 800 méteres országos csúcsom önmagáért beszélt, hiszen nemzetközi szinten is jónak mondhatók. Illetve a magyarságom is jó ajánlólevélnek bizonyult Joe Douglasnél, hiszen Iglói Mihálytól tanulta a szakmát, Tábori Lászlóval pedig baráti viszonyt ápol.

Három hónapig élvezhette a klub vendégszeretetét, miben különböztek a kaliforniai edzések a korábban végzett tréningektől?

Kazi Tamás: Hozzá vagyok szokva a terheléshez, illetve eddig azt hittem, mert most úgy érzem, idáig alul voltam edzve. Nagyon kemény tréningeket végeztem az amerikai és afrikai csapattársakkal együtt, napi két edzés volt a penzum. Amikor már úgy meghajtottak bennünket, hogy azt gondoltam, pihenő vár ránk, akkor még jobban „odacsaptak” az edzők. A háromhónapos edzőtábor alatt mindössze akkor nem futottam, amikor Achilles-probléma miatt orvoshoz mentem – ez összesen két nap volt.

Akkor a rengeteg munka áll az amerikai futósikerek mögött?

Kazi Tamás: Egyértelmű, iszonyatos munkát végeznek, de az is biztos, hogy minden szinten profi körülmények veszik őket körül.

A mindennapok során eszébe jutott, hogy ugyanazt a rekortánt koptatja, mint Carl Lewis?

Kazi Tamás: Szinte mindig. Amikor eldőlt, hogy a klub színeiben elindulok egy utcai futóversenyen (amit végül megnyertem), be kellett mennem az irodába a szereléséért. A helység tele volt a sztárok fotóival, bevallom, meghatódtam kissé. A klubnál mindenből az sugárzik, mennyire büszkék a versenyzőikre. De ez igaz az egyszerű emberekre is. Magyarországon csak a bajnokokat ismerik el, míg Amerikában már az olimpikonok is hatalmas elismerést kapnak, amit a saját bőrömön is tapasztalhattam. Általában rövid nadrágban járkáltam az utcán, így láthatóvá vált a lábamon az olimpiai ötkarikás tetoválásom. Az emberek ujjal mutogattak rám, többen odajöttek kérdezősködni, s amikor kiderült, hogy már részt vettem olimpián, gratuláltak, mert óriási eredménynek tartották.

Hogyan élt az edzőtáborozás alatt?

Kazi Tamás: Deák Nagy Marcival béreltünk egy lakást Los Angelesben, pár mérföldre Santa Monicától. A ház minden igényt kielégített, hiszen egy új építésű komplexum, amiben konditerem és jakuzzi is van. Kaliforniában nem lehet létezni autó nélkül, így én is béreltem egy kocsit, azzal közlekedtem.

Fotó: Magánarchívum Fotó: Magánarchívum ©

Nem lehetett olcsó mulatság ez a három hónap.

Kazi Tamás: Valóban így van, nem szeretnék konkrét összeget mondani, de több millió forintról van szó. Ha azt vesszük, hogy a repülőjegy volt a legolcsóbb tétel, azt hiszem, ez sok mindent elárul. Sokat köszönhetek a hazai szövetségnek és a Debreceni Sportcentrum-SI-nek is a támogatásért, ám a saját pénzemből is bele kellett tennem a kinti életbe. De ezt az egészet egy befektetésnek fogom fel, ami majd vélhetően megtérül.

Van már konkrét eredménye a sok munkának?

Kazi Tamás: Mióta hazajöttem, már starthoz álltam két versenyen, s az időeredmények azt mutatják, jó úton járunk. Az idei első fedett pályás viadalon 1500 méteren megfutottam a kiküldetési szintet az Európa-bajnokságra – ilyen jól még nem kezdtem az idényt soha. S ettől csak jobb eredményre számítok a jövőben!

Milyen céljai vannak erre az évre?

Kazi Tamás: Mindenképpen szeretnék kijutni a pekingi világbajnokságra. A kiküldetési szint nagyon komoly, lényegében országos csúcsot kell futnom 1500 méteren. Bízom benne, hogy meglesz a kvalifikáció, ami egyben azt is jelentené, hogy a riói olimpián is indulhatok.

A kaliforniai hónapok alatt a magánéletében is változás állt be, hiszen eljegyezte barátnőjét, Laurát. Mennyire volt romantikus a leánykérés?

Kazi Tamás: Másfél éve vagyunk együtt, így már tervben volt, hogy megkérjem a kezét. Azt már a kiutazásom előtt elterveztük, hogy majd kiutazik hozzám, s annyira magával ragadott Kalifornia, hogy eldöntöttem, itt kell megtörténnie a dolognak! Nem vallom magam romantikusnak, ezért azt mondom, kihasználtam a helyi adottságokat: egy Venice Beach-i étteremben vacsoráztunk, majd kisétáltunk a tengerhez, s a homokban ülve, a naplementét figyelve megkértem a kezét.

A futásán kívül az amerikai élet hozott még valami pluszt a mindennapjaiba?

Kazi Tamás: Idáig is odafigyeltem az étkezésemre, de kint még jobban megtanultam, mit és hogyan kell ennem; lehetőleg organikus ételeket fogyasztok. Próbálok a lehető legjobb formában maradni, majd márciustól ismét kiutazom Los Angelesbe, hogy egy újabb háromhónapos edzőtáborozással készüljek a nagyon fontos szabadtéri szezonra.

– Boros Norbert –



Sporthírek






hirdetés