Cannes – Megkezdődött a 69. cannes-i fesztivál

Cannes – Woody Allen legújabb filmje, a Café Society díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 69. cannes-i fesztivál.

A seregszemlét Vincent Lindon francia színész és Jessica Chastain amerikai filmszínésznő nyitotta meg.

Az Alkonyat-sorozatban feltűnt Kristen Stewart és a Social Network – A közösségi háló és a Rómának szeretettel című filmekből ismerős Jesse Eisenberg főszereplésével forgatott Café Society a 81 éves amerikai rendező 46. filmje és a 14., amelyet Cannes-ban mutat be, szokása szerint versenyen kívül. Ez a harmadik alkalom, amikor Woody Allen vígjátékával nyílik a fesztivál.

“Megpróbálok romantikus lenni, romantikus filmeket készíteni, amikor sikerül. És ez most tényleg az!” – mondta a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón a négyszeres Oscar-díjas rendező.

A nosztalgikus tragikomédia Hollywood és New York között játszódik az 1930-as évek második felében. Hősei filmsztárok, gengszterek, manökennek, milliárdosok. A regényszerűen felépített forgatókönyvet Woody Allen írta és a mesélő is ő hangján szólal meg.

A főszereplő fiatalember, Bobby Dorfman, aki a rendező saját bevallása szerint alteregójának is tekinthető, az unalmas családi ékszerboltot hátrahagyva Hollywoodba indul szerencsét próbálni, ahol nagybátyja sztárügynökségénél kifutófiúként kezd dolgozni, s azonnal beleszeret az ambiciózus titkárnőbe (Kristen Stewart). A lánynak viszont egy titokzatos férfi udvarol, mégpedig a 25 éve boldog házasságban élő nagybácsi. A szerelmi csalódás és a felületes hollywoodi sztárvilágból való kiábrándulást követően Bobby visszatér New Yorkba, ahol bátyja divatos éjszakai bárjának vezetője lesz, amelyet befolyásos amerikai politikusok, milliárdosok, európai arisztokraták és tehetséges művészek látogatnak.

“Évekkel ezelőtt magam játszottam volna a főszerepet” – ismerte el Woody Allen. Hozzátette, hogy Jesse Eisenberg viszont sokkal összetettebben alakítja Bobbyt, aki emiatt érdekesebb személyiséggé vált.

A dzsesszzenével kísért melankolikus szerelemi háromszög hősei folyamatosan szembesülnek azzal, hogyan adják fel álmaikat, és kérdőjelezik meg életük korábbi nagy döntéseit. A rendező mindeközben az idealizált New Yorkot és a felületes Hollywoodot is szembeállítja egymással.

Woody Allen a korát és a munkabírását firtató kérdésre ironikusan megjegyezte, hogy addig fogja folytatni a filmkészítést, “amíg akadnak olyan ostoba emberek, akik pénzt adnak rá”.

A megnyitó ünnepségen a közönség állva ünnepelte a zsűrielnök George Miller ausztrál filmrendező-forgatókönyvíró-producert, aki a zsűri nyolc tagjának, köztük Nemes Jeles László, az Oscar-djas Saul fia rendezőjének kíséretében vonult fel a Fesztiválpalota vörös szőnyegén. Harminc év után kapott ismét magyar filmes meghívást a nagy presztízsű testületbe, amelyben még Arnaud Desplechin francia és Valera Golino olasz rendező, Kirsten Dunst amerikai és Vanessa Paradis francia színésznő, Mads Mikkelsen dán és Donald Sutherland kanadai színész, valamint Katajún Sahabi iráni producer foglal helyet.

Nemes Jeles László a Canal Plus francia televíziónak a vörös szőnyegen elmondta, hogy a zsűritagok között a keddi ismerkedés óta igazi összhang alakult ki. “Ugyanakkor úgy tűnik, hogy mindenkinek határorozott véleménye van, vagyis érdekes lesz (a zsűrizés)” – hangsúlyozta a magyar filmrendező.

A hivatalos megnyitó háromezer fős közönsége rövid részleteket is láthatott az idei válogatás filmjeiből.

A nézők között foglalt helyett többek között Susan Sarandon, Naomi Watts, Julianne Moore, Eva Longoria és Victoria Beckham, valamint a rajongóival szívesen szelfiző Justin Timberlake is.

A május 22-éig tartó seregszemle hivatalos versenyprogramjában 21 alkotás versenyezhet a fődíjért, az Arany Pálmáért. A megszokott ritmus szerint naponta két játékfilmet mutatnak be a hivatalos versenyprogramban. Csütörtökön a francia Alain Guiraudie (Rester vertical) és a román Cristi Puiu (Sierranevada) alkotásaival veszi kezdetét a verseny.

Makk Károly Szerelem című alkotása 45 évvel a cannes-i világpremier után a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programba, a Cannes Classics-ba kapott meghívást, ahol vasárnap este vetítik le. Tóth Luca Superbia című animációs rövidfilmjét a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos programban, egy másik animációs rövidfilmet, Andrasev Nadja A nyalintás nesze című alkotását pedig a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban mutatják be.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából






hirdetés