Cafeteria – A SZEF a kormány által benyújtott cafeteria-javaslat visszavonását követeli

Budapest – A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a kormány által benyújtott cafeteria-javaslat visszavonását követeli, mert álláspontja szerint a kormány ezzel ismét háttérbe szorítaná a közszolgálati munkavállalókat.

A SZEF az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében rámutat: a tervezet a versenyszféra munkavállalóinál 450 ezer, a közszolgálati dolgozóknál viszont csupán 200 ezer forintban állapította meg éves szinten a béren kívüli juttatások felső határát. A kormány múlt héten csütörtökön benyújtott javaslata szerint az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente 100 ezer forintot kaphatnának készpénzben, ezen felül a közszféra alkalmazottjainak 100 ezer forintot, a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhatna SZÉP-kártyára a munkáltató – ismertetik.

A szakszervezet követeli a munkavállalók két csoportja közötti megkülönböztetés megszüntetését, valamint, hogy a kormány minden közszolgálati dolgozónak teremtse meg a 450 ezer forintos béren kívüli juttatás lehetőségét.

A SZEF emellett kérte az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) plenáris ülésének azonnali összehívását, hogy a felek még a parlamenti döntés előtt az OKÉT keretében egyeztessenek a cafeteria kérdéséről. A tárgyaláson számítanak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter személyes részvételére is – jegyezték meg.

A SZEF álláspontja szerint a készpénzben kifizetett évi 100 ezer forint nem változtat majd a munkavállalók rendkívül alacsony bérén, csak ürügyet szolgáltat a valódi béremelés elodázására. Ugyanakkor a SZÉP-kártyára utalandó évi 100 ezer forint sem teszi majd lehetővé az egész évre kiterjedő rekreációt, a családi üdülést vagy az öngondoskodást.

Az öngondoskodás érthetetlen módon teljesen kimaradt a kormány béren kívüli juttatásokról szóló tervezetéből – hívja fel a figyelmet a SZEF közleményében.

A szakszervezet jelezte, hogy a közintézmények nagy többsége még az évi 200 ezer forintos juttatást sem tudja folyósítani.

A cafeteria szabályok közszolgálati dolgozókat érintő javaslata tönkreteszi a béren kívüli juttatások eddig kialakult rendszerét, értékeit, és nem adja meg a szükséges béremelést sem – hangsúlyozza a SZEF.

– MTI –








hirdetés