Búzavetés; helyenként kézzel Hajdú-Biharban

Búza
Búza
Az elmúlt két hét kedvező időjárása jól jött a gazdálkodóknak, hiszen volt mit behozni a földeken. Teljes egészében nem is sikerült utolérni magukat, de a napraforgó és a burgonya betakarításával legalább már végeztek.

Hajdú-Bihar – Ahol mégsem, ott kinn marad a növény, hiszen vagy meg sem tudják közelíteni, vagy nem éri meg kínlódni vele. „A reggeli fagyok sokat segíthetnek abban, hogy az erőgépekkel a földekre rá lehessen menni, hátráltathatják viszont például az őszi vetéseket” – mondta el a Napló érdeklődésére Kiss Zoltán, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal földművelési igazgatója.

A kukorica törése idén jókora késedelemmel kezdődhetett meg

A kukorica törése idén jókora késedelemmel kezdődhetett meg, és bár a munkálatok jól haladnak, a készültség egyelőre ötven százalék körül van. Raktározási gondok nincsenek, a növény magas víztartalma miatt a szárítói kapacitással azonban helyenként lehetnek problémák – tudtuk meg a szakembertől.

A talajelőkészítéshez és az őszi vetéshez sem voltak optimálisak az időjárási körülmények; olyannyira, hogy vannak olyan táblarészek a megyében, ahol a gazdák kézzel voltak kénytelenek elszórni a vetőmagot. Most úgy látszik, hogy akár a decemberbe is belenyúlhat a vetés.