Bűnmegelőzési előadást tartottak Hajdúnánáson

Hajdúnánás – A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Hajdúnánási Önkormányzat Gyermekjóléti Szolgálatának munkatársai 2015. október 8-án konzultációs fórumot tartottak a hajdúnánási Kéky Lajos Művelődési Központban.

A rendezvényen Dr. Juhász Zoltán r. alezredes a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályvezetője ismertette fiatalkori bűnözés és áldozattá válás megyei helyzetét, az elkövetést elősegítő okokat és körülményeket, valamint számba vette azokat a leggyakrabban előforduló bűncselekményeket, amelyek az iskolákban és azok környékén történhetnek.

A program célja az volt, hogy a résztvevők feltárják az iskolai erőszak okait, annak érdekében, hogy a hallgatóság minél többet megtudjon az e körbe tartozó bűncselekmények természetéről, hátteréről, jellemzőiről.

Az előadáson elhangzott még a rendőrség gyermekvédelmi tevékenysége, a jelzőrendszer tagjaként végrehajtott feladata, a megelőzés érdekében tett intézkedései és a biztonságra nevelő iskolai programjai.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés