Bulizós klippel jelentkeztek a Hősök!

Bulizós klippel jelentkeztek a Hősök!
© Forrás: YouTube / Hősök
Budapest – A zenekar bája abban rejlik, hogy soha nem akar többnek látszani, mint ami.

A „Kilépő”-höz készült új videó is arról szól, amit a legjobban szeretnek: a hétvégi partizásról – olvasható a Gold Record Zenei Menedzsment ügynökség közleményében.

Buliba csöppenhetünk

Az új dal a formáció slágeresebb „rapertoárját” erősíti. Könnyed hangvételével jól illeszkedik az „Enyém”, a „Rég láttalak” és a „Lepörög a film” által megkezdett vonalba. A téma adott: szórakozás, hétvégi parti, spontán összejövetel a barátokkal. A videó is egy véletlen buli, ahova becsöppenek a srácok. Elfogy pár pohár ital, aztán „elrúgják a pöttyös lasztit”…

– Egy önmagán túlmutatni nem akaró, gondolkodásra nem késztető, ugyanakkor sok ember számára ismerős, mosolygós pillanat: ez a „Kilépő” – foglalja össze Eckü. Ebben a felvételben debütál a csapat élő felállásának új énekesnője, Szélinger Anna. Az ukulelén is játszó, reggae szcénában már elismert hölgy tavaly év vége óta dolgozik Ecküvel és Menthával. Kollaborációjuk friss hajtása a „Kilépő”, melynek zenei alapjáért a Hősök alapító Mr. JoeKer felelt, a hozzá készített klipet pedig Ötvös Olivér rendezte.

A kezdetek

A Hősök rap csapata 2001-ben alakult, és azóta aktív szereplője a magyar zenei életnek. A korai Szóhisztéria, Nyelvtan és Klasszik lemezek megalapozták az underground ismertséget, majd miután a műfaj népszerű lett, emelni tudták ők is a szintet. A Négy Évszak, Érintés és Raplife albumok a nagyközönség felé nyitás céljából is készültek. Ekkor már zenekari felállás kíséri Ecküt és Menthát – de megmaradt az alap dj-set Gozth-al. Az OSG-k fejlődősével együtt nőtt a csapat, s a hiphop stílus felé mindig alázattal fordultak.

A Hősök dalok hangulata széles skálán mozog: a Mindörökké vagy a Szó fel éppúgy a csapat emblémája, mint az Utolsó vasárnap vagy a Lepörög a Film.

Élő fellépéseik hangulatosak, lüktetőek, legyen szó kis klubbuliról vagy nagykoncertről.

HBN


A zenekar tagjai

A Hősök csapata

  • Baranyai ’Eckü’ Dániel – rap
  • Ozsváth ’Mentha’ Gergely – rap
  • Komjáti ‚Mr.JoeKer’ Ádám – zenei alapok
  • Nagy ‚Dj Gozth’ Zsolt – dj

A Hősök zenekari felállása

  • Baranyai ’Eckü’ Dániel – rap
  • Ozsváth ’Mentha’ Gergely – rap
  • Szélinger Anna – vokál
  • Bodnár Balázs – billentyű
  • Kolonics Máté – dob
  • Kéri Kolos – basszusgitár
  • Siffel István – gitár Hóbor Bence – trombita