Buli után balesetezett egy fiatal férfi Tetétlenen

Buli után balesetezett egy fiatal férfi Tetétlenen
© Fotó: police.hu
Hajdú-Bihar – A Püspökladányi Rendőrkapitányság befejezte a baleset vizsgálatát.

Egy 22 éves férfi 2019. január 1-jén 5 órakor az általa vezetett gépkocsival közlekedett Tetétlenen, a Kossuth utcán, amikor lehaladt az úttestről, és egy villanyoszlopnak ütközött – írja a police.hu.

A rendőrök a helyszínre mentek, és igazoltatták a járművezetőt, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak. Mivel a mérőeszköz pozitív értéket mutatott, a helyi lakost az egyenruhások elfogták és előállították.

Fotó: police.hu

A rendőrök járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a férfit, aki beismerő vallomást tett. A sofőr elmondta, hogy egy bulin alkoholt fogyasztott, majd útnak indult és a baleset bekövetkezéséhez a csúszós útviszonyok mellett ittas vezetése is nagyban hozzájárult.

Fotó: police.hu

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Püspökladányi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.